2006 decemberi körlevélből: „Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Megtelt Erzsébet Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogyan is lehetséges ez, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? Mert íme, amint felfogta fülem köszöntésed hangját, ujjongva mozdult meg a magzat méhemben. Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.” /Lk 1,40-45/ Kedves Ünnepi Készülődők! Ősidők óta várták a Megváltó közénk jöttét. Nincs a Föld kerekén oly nép, melynek történelmébe ne ágyazódott volna be a Szabadító jötte felöli epekedő vágyakozás érzése. Ezzel így van – ma is – a zsidóság, kik nem ismerik fel Jézusban a megjövendölt Messiást. Jézus anyja Mária a történelemben, zsidó környezeten belül jelent meg és angyal hozta hírt: „Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél!” - azaz a „kiválasztott” nép istene legitimálta a Messiás jöttének időpontját és helyszínét. Erzsébet – Mária nagynénje – felismerte rokonában a Megváltó édesanyját és a helyzet abszurditását. „Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?” Akkor sem volt szokott dolog a rangon aluli találka, ma sem az. Erzsébet, kinek nevének héber jelentése; az Úr az én esküm, nemcsak meglepett, de végtelenül hálás is. „Áldott vagy te …” Mégse az ő ajkáról érkezik a kor egyik legszebb és legmagasztosabb himnusza, hanem a rangrejtve érkezett látogató szólal meg: „Magasztalja lelkem az Urat…” Ez az egyház és később a zenetörténetbe is a híres magnifikat néven vált ismertté. Karácsony környékén gyakran hangzik fel ezen himnusz valamelyik csodaszép feldolgozása templomok ünnepi koncertjein. Most mégsem csak a szépség és az ünnepi emelkedettség a legfőbb üzenet, hanem a fenti történet kapcsán egész más. Maga a látogatás. Az, hogy Mária megy el Erzsébethez, a Megváltó magassága száll alá e szerény hajlékba. Megtisztelve érzi magát Erzsébet. Öröme fokozódik, hiszen hosszú ideje szeretnének Zakariással kis gyermeket és ez végre, idős kora ellenére beteljesedik. Ekkor a „gólya” után a Magasságos is tiszteletét teszi egy kedves rokon méhébe rejtve. A boldogság fokozását látjuk. Egyéni, személyes, családi örömükön túl a nagyobb közösség, az egyetemes emberiség reménysége is felcsillan. Megérkezett az üdvösség, ami nemcsak nekem ad örömöt, megélhetést, gazdagságot, sikert, testi-lelki gyógyulást, de környezetem számára is ugyanezt jelenti, sőt az egész kerek világnak. Ilyen nincs – szoktuk volt ezekre mondani. Pedig van. Karácsony mindnyájunk kincse és öröme. Senki sem sajátíthatja ki, senkitől sem vehetik el. Ezért maradhatott meg fénye és melege még a leghidegebb téli időkben is. Karácsony nem szétszakít, ellenkezőleg családokat és közösségeket akar Jézus Krisztusban összekötni és egyesíteni. Karácsony a meglátogatás ünnepe. Még ma is élő hagyomány, hogy ahol kis gyermek születik oda látogatóba mennek a rokonok, a szeretett ismerősök. Az élet közénk érkezte nem pusztán a szülők ünnepe. Egyetemes emberi érték. Ezért fontos az ünnep megőrzése, az ünnep tudatos megélése. Az újszülöttet pusztán udvariasságból és szokásból látogatók a legcsodásabb kincset veszítik el útközben. A szeretet szabad megélésének közösségét. Azt, hogy lehet, sőt kell örvendezni mások boldogságának. Az igazi öröm és boldogság önzetlen és pazarló. Mária látogatást tett Erzsébetnél és ott maradt nála három hónapig. A Teremő Isten látogatást tett a földön fia által és valóságos testben közöttünk maradt harminchárom évig. Karácsony ünnepi üzenete ez: Isten rangrejtve közénk érkezett. Az ünnep tartalma pedig az Úr Pazar ajándéka feletti közös örvendezés. Karácsony még azok számára is ünnep, kik egyedül kucorognak hideg lakásukban, hiszen mint Mária Erzsébetnél,úgy jelenik meg az Úr Jézus is otthonunkban. Fogadjuk hát Őt nagy örömmel és feltétlen hálával. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a látogatás közösségteremtő, boldogságosztó és szaporító érzéséről sem. Ennek az érzésnek köszönhetjük többek között azt, hogy ma is van karácsonyunk, szép és ünnepi hagyományunk, isteni közösségünk a megszületett Megváltóval, ki majd még egyszer közénk jő, hogy onnantól kezdve ünnepünk félbe ne szakadjon, boldogságunk önző mód el ne sorvadjon. Isten Jézus Krisztusban a legdrágább ajándék közösségével toppant otthonunkba. Mi, kik gyakran csak nézünk látás helyett, vegyük ezt észre, és mint Erzsébet köszöntsük Őt őszinte örömmel.! Ámen. Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Te ki érettünk emberré születtél maradj mellettünk! Légy a karácsonyi közösség ünnepeltje, az emberi szív meghatározó indulata, a szeretet forrása! Látogatásod rangrejtett volta ne tévessze meg emberi gyarlóságunkból fakadó hatalmunk korlátlannak hitt erejét, s ne adjon felhatalmazást önző vágyaink mindenek feletti kiéléséhez. Adj alázatos szívet, igaz szeretetet és ünnepi dicsőséget a Te neved fényében! Ámen.

2006 őszi kőrlevélből: „ Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket...” /Róm 5,9/ Kedves Testvérek! Pál apostol igaz bűnbánattal ír a kegyelemről. Igaz ez, hisz élete és cselekedete igazolja. A megigazulás a protestáns teológia központi mondanivalója, ám az sötét zsákutcába tart, aki azt hiszi, hogy megigazulni, megtisztulni mi magunk - mintegy a saját erőnkből és a saját mértékünk alapján képesek vagyunk. Jézus Krisztus véres áldozata az, ami megmentette életünket. Pál mint bűnös, Krisztus üldözője találkozott vele a damaszkuszi úton. Ekkor ismerte fel őt a nagy fényességben, ha úgy tetszik az igazi katartikus tűzben. Láthatóvá, kézzel foghatóvá vált a szabadulás az üldözés és hazugság után. Ezért aki Krisztussal találkozik, többé nem tehet úgy, mintha nem kapott volna esélyt a megigazulásra. Pál elfogadta a kegyelmet. Jézus keresztfán kiontott vérét nem elfogadni bűn, sőt több mint bűn, az gyilkosság, ill. öngyilkosság. Olyan ez mint mikor a súlyos sebesült, kinek vérre van szüksége visszautasítja azt. Pedig azt a vért más áldozta azért, hogy életet mentsen. S ezután a vér elkészíttetett, ahogy a bibliai terminus technikus használja. Ugyanakkor nem tudok szabadulni attól a kis rövid hírtől sem, mely napjainkban a rádió hallgatóit akarta megnyugtatni afelől, hogy ne aggódjanak, a vizitdíj befizetése alól mentességet kapnak az önkéntes vér-adók. A hír azért érdekes, mert feltételezi, hogy van aki szerint tán magának az élet-mentőnek aki vérét adja kellene fizetnie? Jézus e-lőre megfizette bűneink árát. Nemcsak vérét adta, de életét is. Ésszel, értelemmel ez felfoghatatlan. Pontosan ezért sem szabad belemenni abba a sötét zsák-utcába, mely magyarázatot keres erre. Krisztus vére igenis megigazította életünket. Nem állt mögötte semmilyen érdek, csupán végtelen emberszeretete. Pál, ill. akkor még Saul ezt érezte meg a forró fényességben, és élete nyomban 180 fokos fordulatot vett. Nem mentegetőzött, nem hazudozott, nem magyarázta bűneit, hanem megtért. Ilyen megtért életű emberekre van szüksége egyházunknak, hazánknak és nemzetünknek. Csak töredelmes bűnbánattal, hittel és krisztusi kegyelemmel élhetjük túl a változás keserű, de tisztító időszakát. Újjá kell születnünk! Ámen

2006 pünkösdi kőrlevélből: PÜNKÖSDI GONDOLATOK/ApCsel 2,1/ „Amikor pedig eljött a pünkösd napja,...” Minap az iskolában a mennybemenetel ünnepéről volt szó. Az egyik hittanos zavarba ejtő kérdése a következő volt: - Hogy ünnepeljük mennybemenetelt? - Az ő szempontjából teljesen jogos kérdés, hiszen ádventkor, karácsonykor és húsvétkor jól látható jelei vannak az ünneplésnek, koszorú, fenyőfa állítás, festett tojás formájában. Kérdése azon a jogos feltevésen alapult, hogy akkor biztos a mennybemenetelnek is vannak ilyen ünnepi kel-lékei. De ha pünkösdre kérdezett volna rá, akkor ugyanúgy zavarban lettem volna. Bár ismerem azt a pünkösdi szokást, hogy az ünnep reggelén ki kell nyitni az ablakokat, hogy a szél szabadon járjon a lakásba, de ezt mi egyébként is minden reggel megtesszük, tehát ebben nem lenne semmi különleges. Tudok arról is, hogy régen, még valamikor a középkorban ilyenkor égő kócokat dobtak a gyülekezet tagjai közé, felidézve ezzel az apostolok feje felett megjelenő lángnyelveket. De olyan sok templom leégése lett ennek a látványosságnak a következménye, hogy az egyház betiltotta a pünkösdölésnek ezt a formáját. Valamilyen látványos elem biztos, hogy megkönnyítené a dolgunkat, de nem őrzött meg egyházunk ilyen kapaszkodókat. Egyetlen ilyen a piros oltárterítő. Nem könnyű pünkösdöt ünnepelni. Ha azt kérdezzük, tulajdonképpen mit is ünneplünk ma? Nos nekünk van pünkösdünk, hiszen 10 esztendővel ezelőtt is csodát láthattunk, mely azt hiszem mél-tó módon testesíti a Lélek születésnapját! Ámen.

2007 őszi körlevél „ Miért féljek a gonosz napokon, ha körülvesz az alat-tomosok bűne,” /Zsolt 49,6/ Úgy érzem, egyre kiszolgáltatottabbak vagyunk. Kiszolgáltatottságunk okán pedig egyre nagyobb bizonytalanságban és félelemben élünk. Természetesnek tűnik ilyenkor, ha az ember mind jobban igyekszik függetlenné tenni magát ezen félelmeitől. A 49. zsoltár így folytatja: „ akik vagyonukban bíznak, és nagy gazdagságukkal dicsekszenek...” A legtöbben így gondolkodunk. Abban a tévedésben élünk, hogy vagyonunk okán keressük a biztonságot, a boldogságot. És ez így majdnem teljesen igaz is. Ha körülnézünk, mit látunk? Eladó minden. És el is adták a fejünk fölül a tiszta levegőt, a szemünk előtt nemzeti értékeinket és az egészségünket, a lábunk alól a termőföldet és az ivóvizet. Mi maradt nekünk? Szinte semmi. Talán csak az életünk. Nincs hova menekülni. Már nincs hova hátrálni, hiszen nem hagytak még csak ösvényt sem, nemhogy menedéket. Egyre többen érzik; ha még egy lépést hátrálunk, akkor a velünk megásatott sírba zuhanunk. Ezért aki meg-teheti, megvásárolja azt amit lehet. Ki vidéki tiszta levegőjű telket és villát, ki újabb egészségbiztosítást, ki pedig erkölcsi bizonyítványt. A többségnek azonban erre nincs lehetősége. Két tűz között állunk, ill. szeptember eleje óta két bűz között élünk Dunaújvárosban. A sokat emlegetett és közpénzen igen támogatott Hankook gumigyárban elindult a termelés. A több mint gyanús, de mindenképpen környezet és levegő-szennyező beruházás helyszínválasztása is azt mutatja, hogy bekerítettek bennünket. Az országban és Dunaújvárosban is ugyanis az uralkodó szélirány az ÉNy-i. Anno több mint 50 éve a vasmű nem véletlen a város DK-i végébe épült. Pedig akkoriban, a környezetvédelem messze nem volt oly mértékadó mint ma. Érthetetlen hát sokunk számára, hogy miért ÉNy-on szél-irányba és zöldmezős beruházás keretében kellett a nyakunkra tenni egy vegyi üzemet, melynek sokkal jobb helye lett volna a meglévő összközműves, a vasmű közelében lévő déli iparterület hatalmas és a lakókörnyezettől messze álló, szél-iránytól lévő területén. Nem beszélve a szaporodó szabálytalanságokról és a sunyi, alattomos módon éjszaka ránk engedett sűrű, fekete és mérgező égett gumi-füstről. Mit tehet ilyenkor az egészségéért, gyermekeiért és környezetéért aggódó ember? Hiszen nincs hova menekülni. Két füst között állunk (gumigyár és vasmű), két országban lakunk és két világban élünk. Félelmetes ez a dualista szemlélet. A jelenések könyve így ír erről: „Felnyitotta az alvilág mélységét, és füst szállt fel onnan..., és elsötétült a nap és a levegő a mélység füstjétől.” /Jel 9,2/ El lehet ezt fogadni? Lehet ellne küzdeni, tenni? A válaszhoz Jézus szavait szeretném segítségül hívni, ki így szólt Pilátus helytartó előtt: „Az én országom nem e világból való” /Jn 18,36/. Korábban pedig értünk könyörgött főpapi imájában: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg ő-ket a gonosztól.” /Jn 17,15/ „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet... attól féljetek, akiknek azon-felül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen.” /Lk 12,5/. Nem szabad tehát félnünk és kétségbeesnünk. Jézus fel-támadása és előremenetele okán van nekünk menedékünk és ösvényünk. Noha egyre inkább arra bíz-tatnak, rendezzük e világ szerint életünket! Nekünk mégsem kell így tennünk. A nem mulandó kincseket keressük. A vasárnapot és ennek nyugalmát, a családot és gyermekeinkkel való törődést, a közösséget és az egymás segítésének lehetőségét, valamint Isten egyetemes csodáit. Éppen ezért kell Jézus segítségét kérnünk nap mint nap, mi-kor a bennünk és körülöttünk la-kozó gonosz és önző gondolatok félelmes és sötét erővel kísértenek és zsarolnak. Lelkünk igénytelenségét kívánják, természetes szép és jóérzésünket tompítják. A lelki életünket is elvenni kívánják. Ez a leg-nagyobb veszély. Ne hagyjuk magunkat. Meg kell maradni a keskeny ösvényen és abban a bizalomban, hogy az élet Isten oltalma alatt áll - „Mert olyan drága az élet váltsága” /Zsolt 49.9/. Drága és igazságos az Úr, hiszen mindnyájan elpusztulunk és számadásra szólít-tatunk – amint folytatja a zsoltár. Addig azonban nekünk helyt kell állnunk és bizonyságot kell tennünk Isten országáról. Itt születtünk, ez a hazánk, és itt van lehetőségünk az újjászületésre, a jó példamutatásra egyaránt. Nem szabad tapodtat sem hátrálni, hanem két tűz között félelem és kettősség nélküli, tiszta, világos és érthető beszéddel, Isten igéjével kell bátorítani és vigasztalni. Ez ma egyre ritkább, éppen ezért egyre drágább kincs, melyet azért kaptunk, hogy jól sáfárkodjunk vele, életet adjon és tiszta táplálékul szolgáljon mindnyájunk életében. A lelkiismeret, a jövő nemzedéke iránt érzett felelősség és Isten kulturparancsa okán is középre kell állni, ahogy Krisztus keresztje is így áll, több száz éve szilárdan. Ámen

2007 decembere: Karácsonyi körlevél Karácsonyi külsőségek ?

Kedves Testvérek! Szívesebben írtam volna cikket „karácsonyi belsőségek” címmel, de az ünnepek előtti sütés-főzés időszakában ezt sokak félreértenék, és ez egyébként is blaszfémia. Másfelől a mai kizökkent világban a meghitt, belsőséges pillanatok egyre ritkábbak. Felszínessé, üressé vált életünk és így vagyunk ünnepeinkkel is. De ki tehet erről? A közömbös és embertelen világ? A megélhetési gondok? A mindent áruba bocsájtó üzleti világ? Az individualista liberális szemlélet? A népi és családi ha-gyományok elvesztése? Az istentelen, és anyagi életszemlélet? Igen. Talán mindegyik oka ennek, de elsősorban mi magunk tehetünk arról, ha fakulnak az ünnepek, kiüresednek a lelkek. Karácsony – mint tudjuk – Jézus születésének ünnepe. Még azt is tudjuk hogy hol és milyen körülmények között jött a mi világunkba. Furcsa, ezek ellenére mi elsősorban nem a belső gazdagságra törekszünk. Talán mert a posztmodern ember felettébb távol került mindentől. A családtól, a barátoktól, a közösségektől, a nemzettől, a szülőföldtől és az Istentől is messze szakadtunk. Hiába dolgozunk napestig hogy „gazdag” Jézuskánk legyen, mit ér ez, ha az üzenet egészen más? Jézus nem gazdagságot hozott, hanem áldozatot. Nekünk pedig az Ő áldozata árán lehet igaz boldogságunk. De nincs. Elég szertenézni és azt látjuk, hogy érték helyett pénzt teremtünk, boldogság helyett pedig birtokolni akarunk. A karácsony is egy lett a külsőségek sorában. Pedig valahol a barlangistálló mélyén, a jászol-bölcső szalmáján egész más világ született. Nekünk is elsősorban erre kell tekintenünk mikor az ünnepre készülünk. Őrá figyeltek a pásztorok, felette fénylett az égbolt és Őhozzá érkeztek a királyok. De mi vajon hová érkezünk karácsony ünnepén? Azért, hogy ne üres és élettelen tárgyakkal, megerőszakolt közösségekkel és zaklatott önmagunkkal találkozzunk kará-csony ünnepén, már most tenni kell. Az előkészületek igen fontosak. Advent időszaka ezt szolgálja. Ugyanis nem mindegy, hogyan és hová érkezünk 24-én. Amint az sem mindegy, hogy és hova érkezik egy újszülött. A gondos szülők nemcsak megvásárolják a csecsemő ápolásához szükséges tárgyakat, de be is rendezik azt a kis sarkot, ahol az ágya lesz, és otthonuk részévé válik. Advent az Úr Jézus érke-zésének fontos szakasza, hiszen nem mindegy, hogy lakásba vagy otthonba várjuk, berendezési tárgy-e életünkben vagy család-tag? Az adventi naptár és a ko-szorú azt hivatott szolgálni, hogy Jézus otthont találjon nálunk és családtag legyen.Vele együtt kell készülni karácsony ünnepére, és akkor biztos Ő is ott lesz a mé-zeskalács illatában,a fenyő örökzöldjében és a közösség lelkében. Személyes jelenléte, az es-ténként meggyújtott gyertyák melletti közös imádság és a közös éneklés mind abban segít, hogy ne csupán a mega-boltok papír és „plasztikmikulásaira és Jézuskáira” figyeljünk, hanem arra, kire Keresztelő János is mutatott. Az ünnep ugyanis nem vásár és valóságshow, hanem ajándék. Az igazi ajándék pedig független a megajándékozottól. Nem érdem és kiváltság, hanem kegyelem. Amint az élet és maga karácsony ünnepének belsőséges fénye is Isten csodás kegyelmi ajándéka. Lukács evangéliuma így írja: „Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit Jézusnak nevezz el.” /Lk 1,30/