Dunaújváros-Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközség
 
Menü
Dunaújváros-Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközség
Beszédek, igehirdetések, beszámolók
 

Beszédek, igehirdetések, beszámolók

Az itt található beszédek, igehirdetések, beszámolók már hallhatók voltak.

LELKÉSZI JELENTÉS A 2016-OS ÉVRŐL „… úgy vigasztallak én titeket.” /Ézs 66,13/ és idén: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek.” /Ez 36,26/ Evangélikus bibliaolvasó útmutatónk ez évi igéjének második felét levágták és így jelent meg. A teljességhez hozzátartozik, hogy ezt pótoljuk. Fent ez áll. 2016-ban a vigasztalás Istene szólt hozzánk és idén ez az Úr nem csupán simogat, de helyre is tesz bennünket. Ehhez azonban mi is kellünk. Ahhoz, hogy az Isten hús szívet adhasson nekünk a régit el kell engedni. Nem lehet mobiltelefonnal a kezünkben és fülhallgatóval a fülünkben dolgozni. Más hozzáállással kell a jövőbe tekinteni. Saját munkánk és saját, valós tapasztalatink szükségesek. Közben pedig közösségeben kell maradni. Egymás örömét szolgálni nem érdem, hanem természetes kötelesség. „Nem az újév kell, hogy jobb legyen, hanem az ember…”– olvasható egy blogon. A 2016-os esztendő szolgálatban és kihívásokban meglehetősen sűrű volt. A teljesség igénye nélkül a jelentősebb eseményeket sorba véve ez történt: egyetemes imahét, volt felügyelőnk, dr. Rapcsák Károlyné búcsúztatása, szakrális előadások sora, kiállítások Kisapostagon, Aschau-ban Günther Mayer lektori iktatása, rácalmási passió, koncertek újvárosban, számos pályázat megírása és beadása, alapítványi és egyesületi munkák és elismerések, húsvét a Neopolissal, a Dunaújvárosi Evangélikus Templom 20. jubileumi évének ünnepsége, kiállítással, koncerttel, püspökkel és televízió műsorral, konfirmáció Kisapostagon, konfirmáció Dunaújvárosban, Trianon megemlékezés, tanévzáró a hittanosokkal és feleségem abszolvitóriuma a katechetikai részismereti képzésben az EHE-n, ökumenikus nap nálunk a rossz idő miatt, hittantábor Kismányokon, a rácalmási ingatlan ügy „kálváriájának” indulása, a Föld Sója találkozó, öko ifitábor Kishantoson, XI. Szélrózsa Orsz. Ifjúsági Fesztivál a Mátrában, napközis tábor Kisapostagon, Luther 499 zarándoklat Wittenbergbe Aschau érintéssel 3500 km-t megtéve 7 nap alatt, tanévnyitó, Teremtés Ünnepe, megyei sportnap, hivatásgondozói napok, Reformáció Ünnepe és Szücs Péter Pál interaktív előadása, presbiterválasztás, alapítványi és egyházközségi tisztújítás, Márton napi lampionos felvonulás Kisapostagon is, ádventi alkalmak, karácsonyi koncertek, játszóházak és jótékonysági gyűjtések, betlehemes műsorok és áhítat a Viadanával. Természetesen ezek mellett állandó és a gyülekezet életének fenntartásához elengedhetetlen szolgálatok is folyamatosan működtek. Ez tudom, sokak számára magától értődő kell, hogy legyen, de azért ezeket is illik megemlíteni. 179 istentiszteleti alkalom volt, 42 áhítat, az egy teljes és két részórás hitoktatónk összesen 1728 hittanórát tartott. A kazuálék száma: 13 temetés (3 Kisap.), 11 keresztelő (2 Kisap), 7 esküvő (2 Kisap.), és 10 konfirmandusunk állt az oltár elé (3 Kisap.). Dunaújvárosban továbbra is házaknál voltak a bibliaórák (28), és Kisapostagon a gyülekezeti házban (17). A konfis órák száma összesen 43 volt és az ifióráké pedig 51. Sajnos 2016-ban sem tudtam elég időt fordítani a családlátogatásokara, így csupán 137 látogatás volt, ellenben a hivatali munkaórák száma nőtt (154). Egyéb alkalmak, ünnepségek, megbeszélések, előadások, ügyintézések is meglehetősen sok energiát emésztettek fel (157). Ezen felül – folytatva az előző évi közéleti tevékenységemet – aktív szerepet vállaltam a KÉSz -ben (Keresztyén Értelmi Szövetség), a HÍD Egyesületben, a MEE Zsinat ülésein, Alapítványunk és az LMK munkájában. Heti 20 hittanórám mellett óraadói státuszban a Hild iskolában is oktatok műszaki területen. Mind ezek mellett a Dunaújvárosi Evangélikus Templom állagáért és annak udvarának rendjéért is feleltem, mely az idő szűke miatt olykor némi hiányosságot hagyott maga után. Az adminisztratív és a pályázati, valamint az alapítványi teendők is rengeteg utánajárást, időt igényelnek, melyben felbecsülhetetlen segítséggel volt dr. Tóth Ferenc úr. A vázolt statisztika alapján látható, hogy 2016-ban sajnos már több temetés volt, mint keresztelő. Tartok tőle, hogy ez idén is így lesz, hiszen gyülekezetünk nem fiatalodik. A hitoktatásban rejlő lehetőségeket nem tudjuk kihasználni. Nem tudtam elég időt fordítani a hittanosaink családlátogatására. Ennek tapasztalható jele volt, hogy hétről-hétre nem láthattuk a fiatalokat a templomokban. Pedig számos alkalommal kértem fel a gyerekeket olvasásra, de nem vállalták, vagy egyszerűen nem jöttek el. Miért is, hiszen szüleik sem jönnek el velük. Gyakran még akkor sem, ha sikerül elérni, hogy felolvassanak. A karácsonyi gyerekműsorban ugyanakkor szép számmal voltak jelen a fiatalok. Kisapostagon nagy munkát végzett Bánkúti Katalin, aki év közben is több értékes alkalmat szervezett. Ezekre kell a jövőben is nagyobb hangsúlyt fektetni. Az ifjúsági órák látogatottságai is hektikusan alakultak. Több kortárs segítőre van szükség. A 2016-os évben – az elmúlt 20 évet nézve – talán a legtöbb energiát és munkát fektettünk alkalmainkba. Az, hogy két gyülekezetben volt konfirmáció, Kisapostagon is számos rendezvény, három táborunk, Szélrózsa, 20 éves jubileumi tv-s istentisztelet, Ref. 499-es zarándoklat, több szeretetvendégség, rengeteg előadás és koncert, mi mást jelentene, mit a fejlődést. Ez valóban így volt? Én úgy gondolom nem. Ezek, bár sok energiát és munkát igényeltek, de mennyire voltak hatékonyak? Ebben a munkában komoly szolgálatot vállaltak pénztárosaink és felügyelőink. Nélkülük, és a többi segítő nélkül nem állnánk itt. a 2016-os évben komoly tisztújítást kellett végrehajtanunk. Dr. Tóth Ferenc közel három évtizedes odaadó munkája után Bp.-re költözik feleségével, így lemondott. Alapítványunk elnökasszonya kora és egészségi állapota okán szintén lemondott. Hálásan köszönjük az ő szolgálatukat! Az újonnan választottaknak munkájához milyen segítséget tudunk adni? Ez a 2017-es év feladata lesz. Isten áldása kísérje ezen szolgálatot is! Adminisztrációs terheinket könnyíteni kell. Ebben az országos egyház segítséget igért. Ingatlanaik állaga és állapota megfelelő. Kisapostagon az udvar rendezésében a Polgármesteri Hivatal sokat segített. Dunaújvárosban megjavíttattuk a fűnyírót. Itt sajnos a járda felújítása elmaradt, de idén pótoljuk. A közüzemi díjak rendezése nem kis terhet ró ránk. Ezeket okosan kigazdálkodni komoly feladat. Sajnos üzemeltetésre és működésre nem találhatók pályázatok. A megújuló energia pedig igen komoly beruházást igényel. Így nem maradt más, mint saját meglévő forrásaink felélése. Át kell gondolni az egyházfinanszírozás ügyét. 2016 bár sok változást és lehetőséget hozott, de a többség inkább a kényelmet választotta. Régen a szobafogság volt a büntetés, ma az ha nem lehetek otthon a számítógép és a tv előtt. Gyülekezetünk transzparenciája megfelelően működött, sőt a neten keresztül is (e-mail, honlap és facebook) százakat érünk el rendszeresen. Az év során igaz elértük azt, hogy 4-5 alkalommal megtöltöttük a padokat, de ez elég? Sajnos a város kulturális életében is erős deficit van. Már nincs 10-12 „külső” rendezéssel szervezett koncert évente nálunk, max. 5-7. Ez is baj. Ezt ellensúlyozni kell. Talán úgy lehetne ezt, ha több elkötelezett életű gyülekezeti tagot számlálhatunk sorainkban, akik maguk is jó példával járnak elől. Ez a példa akkor hatékony, ha élménnyel párosul. Ilyen élmények azért voltak 2016-ban is. A kérdés csupán az, hogy ezek után hogy tudnak a közösségben maradni. „Lakásból otthon” – áll egy szlogenben. Mennyiben tudjuk otthonunknak tekinteni templomunkat, gyülekezetünket vagy akár hazánkat is? Ehhez okosan és ügyesen feladatot kell rendelni. Reményteli és dicséretes, hogy már van gondnok és vannak új presbiterek. Szolgálatunk hatékonyságán kell javítani. Szomorú tapasztalat volt, hogy pl. a Luther útra nem volt túljelentkezés, sőt pár külső tagot is be kellett hívni. Miért? Ennek ellenére bőven van okunk a hálaadásra, hiszen feladatainkat elvégeztük és Jézus Krisztus kegyelmével tekintünk a jövő évbe, a reformáció 500. évében. Köszönettel tekintünk vissza a 2016-os évre, azok munkájára és hozzájárulására, akik evangélikus gyülekezetünket felelősséggel hordozták. Erős vár a mi Istenünk! Stermeczki András

LELKÉSZI JELENTÉS A 2015-ÖS ÉVRŐL „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket.” /Ézs 66,13/ Ma amikor az év igéje a vigasztalásról szól, azt kell érezzük, hogy nem az igazi világosságot fogadtuk be, azaz az élő Úr Jézus Krisztust, hanem sokszor mi egyéb mást. Ki szabadít meg bennünket ebből a veszendő állapotból, ha nem egyedül Ő, akié a kegyelem. A 2015-ös év sokunk számára nem a legmeghatározóbb esztendő volt. Gyülekezetünk számára sem hozott olyan katartikus élményt, amely nagyban befolyásolta volna megszokott életünket. Ennek ellenére számos olyan alkalmat kaptunk az eltelt évben, amely miatt mégis hálásak lehetünk a Teremtőnek. Éppen ezért is fontos erre visszaemlékezni. Arra, hogy a látszólag megszokott és rendszeres alkalmaink alapozzák meg azokat, melyek miatt büszke gyönyörűség Krisztushoz tartozni, avagy a Dunaújváros-Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközség tagjai közé tartozni. 2015 januárjában az egyetemes imahét alkalmain töltődhettünk Isten igéjével és a közösség erejével. Sajnos ebben a hónapban több ismert testvérünket búcsúztattuk el és helyükre azóta se állt senki. Ennek ellenére mégis több keresztelés volt mint temetés és az a hat ifjú pár is közelebb kerülhetett egyházunkhoz, kik evangélikus szertartás szerint fogadtak egymásnak örök hűséget. Februárban a KLIK-ben történt egyeztetés, amely talán segít a hitoktatás marginalizálódásának megakadályozásában. A budapesti zsinati ülésen is előkerült ennek nehézsége. Márciusban Kiskőrösön volt továbbképzés a bevezetendő új könyvelési előírásokról, ahonnan vegyes érzelmekkel érkeztem. Ugyanakkor ebben a hónapban lehetett bemutatkoznia a történelmi egyházaknak az iskolákban. Volt olyan iskola, ahol az igazgató asszisztált abban, hogy még véletlen se jöjjenek be a szülők… . Március 15-re megnyitottuk a OKIT által szervezett kiállítást az I. Világháború jubileumi emlékére. Áprilisban húsvét ünnepére már kitavaszodott és több keresztelőnek örvendhettünk Ez az időszak volt a pályázatírások hónapja is a táborok és kirándulásszervezések mellett. Rendeztünk szeretetvendégséget és koncertet is, de az iskolai beiratkozás miatt presbitereink is vállaltak ügyeletet. Májusban sokadik nekifutásra végre eljutottunk az Ybl – Bazárba, ahol a Csók kiállítás után az Érdi Evangélikus Gyülekezetbe látogattunk. Pünkösdkor vendégül láttuk bajor testvérgyülekezetünk két tagját, akikkel már az idei évi Luther zarándoklatot szerveztük. Ebben a hónapban volt a regionális tehetségkutató verseny, melynek szervezését segítettem. Kisapostagon volt kirakodóvásár és több kiállítás is, melynek szervezésében Bánkúti Katalin járt elől. Szintén az Ő kezdeményezésére három testvér indult Révfülöpre, hogy részt vegyenek a presbiterképzésben több alkalommal is. Köszönet érte! Június elején, immáron hagyományosan nálunk volt a városi megemlékezés a trianoni tragédia évfordulóján, valamint a tanévzárók, melyhez családi istentisztelettel csatlakoztunk. Részt vettünk a Déli Kerület nyár eleji programján és több ünnepi eseményen. Júliusban volt a nyári nagy hittantáborunk, ahol ismét 40 fővel voltunk együtt Kismányokon. Ebben a hónapban felügyelő úrral együtt mentünk el Wittemberg-be – a Déli Kerület szervezésében -, hogy lelkiismeretesen előre bejárjuk azt az utat, amit gyülekezeteinknek szervezünk idén. Mondhatom, alaposan körülnéztünk és így próbáltuk utunkat előkészíteni még azon az áron is, hogy Bálint esküvőjének napján szálltunk le a buszról, aztán irány felvidéken át Nagybörzsöny. „Ende gut alles gut.” – Istennek legyen érte hála minden jól sikerült. Augusztus elsején ott Kisapostagon kirakodóvásárt rendeztünk és ezt követően volt ott Bánkúti Katalin vezetésével napközis tábor tucat gyermekkel. A változatos programok melletti rekkenő hőségben még kirándultunk is, és a templomban igyekeztünk hűsölni Isten üdítő igéje mellett. Augusztus 20-án az ünnepségek mellett Kisapostagon augusztális és koncert volt. A nyár lelkészkonferenciával és feleségem pótfelvételijével zárult. Megkezdte tanulmányait az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, ahol hitoktatói szakot vett fel. Ez a megnövekedett hittanórák ellátása miatt vált szükségessé. Reisch György előző tanévbeli hitoktatói munkája fantasztikus segítség volt és szeptembertől heti 6 órában Bánkúti Katalin is tud órákat vállalni gyülekezetünk területén, amellett, hogy az ifjúsági órákat vezetik és segítenek benne. Köszönet érte! Szeptember elején Sopronban – második fiam ide ment iskolába – ismét találkoztunk bajor barátainkkal és pontosítottuk a német utat. Az évnyitók sorra jöttek, majd közel 120 diákkal elindult az iskolai hitoktatás, immáron 6 évfolyamban. Szeptember végén Szent Pantaleimon ünnepségen Dr. Baráth Károly méltatta városunk „védőszentjét”, aki orvoslással foglalkozott a római korban, majd október elején a Teremtés Hetének kezdetén az ifivel körbetekertük a Velencei tavat. Részt vettünk a soltvadkerti megyei sportnapon és településeinken imádkoztunk a forradalom napján, majd a reformáció ünnepén. November elején a zeneiskola volt igazgatója Horváth Dénes tartott előadást és betakarítottuk az udvaron a leveleket. Megemlékeztünk Márton napján Pannónia „püspökéről” és lámpásokat gyújtottunk. A novemberi kétnapos zsinatot követően teológust fogadtunk, kinek számára a korábbi gyűjtést adhattuk és több előadás is volt gyülekezeti termünkben. Eljött az ádvent. Koncertek és játszóházak, próbák és készülődések. Ezekből idén sem szenvedtünk hiányt. A települések ádventi alkalmaiban elég aktívan részt vettem, több áhítatot tartottam, ünnepségeken megjelentem. Kisapostagon Bánkúti Katalin, a városban feleségem készítette fel a kicsiket a pásztorjátékra. Azt mondhatom jól sikerültek. Szenteste végre templomaink csordultig megteltek. December végére érve mérleget készíthettünk, melynek statisztikája a következő: 592 hittanóra, 174 látogatás, 182 istentisztelet, 23 áhítat, 32 bibliaóra, 48 ifjúsági óra, 15 konfirmációs óra, 30 lelki gondozói beszélgetés, 26 keresztelő, 6 esküvő, 18 temetés, 29 megbeszélés, 18 előadás, 8 koncert, 152 adminisztráció, 77 hivatali munka és 195 egyéb alkalom volt regisztrálva 2015-ben a dunaújvárosi evangélikus lelkészi naplómban. Ez mindösszesen 3695 munkaóra volt, mely heti lebontásban 70 órát jelent és 5 napos munkahétben pedig napi 14 órás átlagot, de mivel a hétvégék is benne vannak így csak 10 óra. Fenti tömör jelentés pillanat képet mutat a lelkészi munkámról, mely egyéb közegyházi (zsinat, LMK, lelkészkonferenciák) szolgálatokkal és közéleti tevékenységgel (alapítványi, bizottsági, reprezentációs) egészül ki. E mellett óraadói státuszban heti rendszerességgel oktatok a Hild József Szakközép ískolábn – idén geodéziát. A számok tükrében elmondható, hogy az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjük az aratás Urát, hogy küldjön még munkásokat az aratásba! Éppen ezért külön köszönet a gyülekezetben szolgáló testvéreknek, akik munkájukkal, imádságaikkal, adományaikkal, ötleteikkel, hívogatásaikkal Isten országát építették Dunaújvárosban és Kisapostagon is. Nyilván szükség van még segítségre, különösen a gondnoki és majd a számviteli területen. Köszönjük pénztárosaink precíz munkáját Suska Erzsikéét és Tóth Ferencét, a felügyelő urak kiállást dr Baráth Károlyét és Szolnoki Ottóét. Rajtunk múlik, hogy mi lesz idén és azt követően, hiszen a Teremtő Isten és a kegyelmes Krisztus mögöttünk áll, nekünk csak el kell fogadni vigaszát és életető Lelkét. Dunaújváros, 2016. január 6. Erős vár a mi Istenünk! Stermeczki András ev.lelk.

Ökumenikus Imahét 2016. január 17. Dunaújváros, Óvárosi Rk. templom 1Pt 2,7-10 (7b) Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban! A hét közepén, szerdán Kecskeméten jártam, ahol a mi egyházmegyénk évkezdő lelkészi konferenciája volt. Esperes úr itt adta kezembe az ökümenikus imahét kis füzetét. Akkor csodálatos napsütés volt, napközben a hőmérő elérte a + 8 fokot is. Estére hazaérve az irodámban belenéztem az egyetemes imahét füzetébe, majd a dróthálón az időjárás előrejelzésre. Egyetemes zimahét. Ez jött elsőre. Mintha az ezredfordulót követő évtizedre lefagytak volna egyházaink. Megtörtént a nagy történelmi áttörés, de a lehetőségek helyett csak ledermedt, megkövesedett közösségeket látunk magunk körül. Mi történt velünk? Miért van ez? Mi végre a döbbenet és a tehetetlen kétségeskedés? Ám nincs új a nap alatt. Péter apostol idejében, Krisztus halála és feltámadása után, pár évtizedre csak, szintén ilyen fásult, ilyen megkövesedett emberek álltak az evangélium meghallása előtt. A helyzet azóta sokat változott, de az állandók maradtak. Állandó az idegen környezet, akkor a keresztényüldözők, ma a szekularizált liberális világ. De állandó az Isten szeretete is. Ezek az állandók figyelik életünket. Ilyenek pl. a fák. Szeretem őket. Néma jelenlétükkel, oltalmat adó koronájukkal királyként őrzik az idők változását. Ilyenek a hegyek, a sziklák és a kövek is. Évmilliók lenyomata olvasható ki belőlük és közben alig változtak ők. És ilyen az evangélium is. Krisztus lábnyomát őrzik, hogy évszázadok, évezredek múltával is ezt eredetiben nézhessük, de még inkább eredetiben követhessük. Az idei évben ezt az útmutatót egy tőlünk távoli, szép vidéken élő testvérek állították össze. Kicsi országuk történelme náluk nagyobb szomszédos népek történelmében csiszolódott. A régészeti leletek lenyomatai azt sugallják, hogy hozzájuk Krisztust először a bizánci missziónárusok hozták a 10. században. A legtöbb keresztény feljegyzés azonban a 12-13. századból való, amikor Szt. Meinhard és más német szerzetesek komoly evangelizációs munkát végeztek mesés országukban. Aztán a 16. században fővárosuk volt az egyik első, amely befogadta Luther Márton reformátor tanait. Később a 18. században a Hernhuti Testvérek élesztették újjá az egyházakat és játszottak fontos szerepet a nemzeti függetlenség megalapozásában. Ma fővárosukban, Rigában az evangélikus székesegyház közepén találhatő egy kő, amely a díszes szószék alatt áll és Szt. Meinhard, nagy lett evangelizátor idejéből származik. Ez egy faragott kőkút. Keresztelőkút. Évszázadok távlatából hirdeti Krisztus bűnbocsájtó kegyelmét, az újjászületés lehetőségét. Péter a megkövesedett, az üldözésektől elcsigázott keresztényeket egy új metaforával szólítja meg. Kedves Testvérek! Választott nemzetség, királyi papság, Isten szent tulajdona vagytok! Élő kövek vagytok! Az a feladatotok, hogy betöltsétek küldetéseteket! Péter számára ez kulcskérdés volt, hiszen Ő személyesen vehette át Jézustól mandátumát, és személyesen tőle kapta a Simon után a Péter, azaz a kőszikla nevet. Erre a sziklára épült az egyház. Arra a Sionra, amely Jeruzsálemben áll, de élő kőként itt van templomaink fundamentumában, szíveitek rejtekében. Az első keresztyének Péter idejében riadtan, tehetetlenül álltak kezükben ezzel a kinccsel. Talán nem is hitték el, hogy milyen közel vannak Krisztus kegyelméhez, pedig csak pár évtized távolságban éltek tőle a történelemben. Ugyan ez a Krisztus van jelen ma is közöttünk. Templomaink sarokkövei ma is megkerülhetetlen elemei a világnak. Ha úgy tetszik kerékvető kövek, melyek a kapuban a helyes útra billentik a célt tévesztett kocsi kerekét. Ám ezekkel a kövekkel valamit nekünk is kéne kezdeni! Nem elég régészeti leletként szemlélni, kitenni a kőtárba, ahogy nem messze innen az Intercisa múzeumban áll. Aztán a másik irányba indulva is találhatunk régi köveket. A temető utca végében vannak ezek és már szintén a történelem részévé váltak. Szeretteinkre emlékeztetnek. De Jézus nem ilyen köveket adott. Ezek „feltámadásgátlóként” nehezednek életünkre és csak cipeljük őket mint súlyos terhek. Zsidó szokás ez, hogy ezeket a köveket a sírokra helyezzük. Juda Ben Askenázi rabbi elmondása szerint azek a kövek értékesek. Annak idején a pásztor hajnalban, mikor a jószágokat kiterelte az akólból, annyi kavicsot tett a zsebébe, ahány juha volt. Mikor este visszatért a kavicsok segítségével ismét számba vette azokat. Isten számára így vagyunk drágák mind. Ám ezeket a köveket nem súlyként cipelni kell – ahogy tette ezt ez az egyszerű birkapásztor -, hanem okos istentiszteletként, értelmes kőművesként lelki házzá, szép templomokká kell építeni. Ezek aztán Máriával együtt örömmel hirdethetik, hogy a kő már nem nehezedik a síron, mert Jézus feltámadott! Az élő Úr Jézus Krisztushoz kötött, és nem pedig szabad kőművesként hirdethetjük Péterrel együtt az Isten tetteit, amint ezt tették hitvalló őseink. Tették ezt vállalva a mártírságot Palesztínában és tették a kommunizmus idejében Lettországban is, amint ezrek neve jelzi kőbe vésve a rigai székesegyház falán. Ma az egyetemes imahét első napján Isten igéje egy követ helyezett szívünkre. Ez a kő nem idegen tőlünk, hiszen keresztelésünkkor kaptuk egy névvel. Ez a név kötelez. Arra kötelez, hogy ne zimahét, hanem örömhét legyen ez mindnyájunk számára. Gyülekezeteink, egyházaink, templomaink számára szentelt alkalom ez, hogy az Úr tetteit hirdessük! Ámen.

A trianoni tragédia 95. évf.-án mondott beszéd a dunaújvárosi evangélikus templomkertben:

„Emlékezzél meg rólam, Uram, emlékezzél meg jóságosan népedről, segítségeddel siess hozzám!” /Zsolt 106,4/ Tisztelt Emlékezők! Egy hajdani kisdiák a következőképpen emlékszik vissza arra a szomorú napra: „A délutáni növénytan-óra kezdődött és Kovách Demján tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Néma méltósággal felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a felelést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig … és akkor megkondultak a harangok. Fél öt volt. Kovách tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában akkor még ez a név állt: „A Magyar Szent Korona Országának Politikai Térképe” és felakasztotta a térképállványra, mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el előlünk és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy, sóvárgó kifejezéssel, amílyt mi még soha sem láttunk száraz és örökké szigorú arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot is, amint feje egyre lejjebb esett a mellére, ahol összekulcsolt keze feszült és a kívülről behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott:” Consummatum est”. … Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizenéves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után – mely magyarul így hangzik: elvégeztetett - nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és keservesen sírni kezdtünk. Odakünn kongtak a harangok. Nagymagyarország keresztre feszítésének napja volt, 1920. június 4. Tisztelt Emlékezők! Majd egy évszázada történt. És majd egy évszázadon keresztül erről nagyon beszélni sem lehetett. Én emlékszem azokra az évtizedekre, mikor sem az iskolapadban, sem az utcán június 4. az emberek számára semmit sem jelentett. Én is csak 25 esztendeje ismerhettem meg ezt a szomorú dátumot hazánk történelméből. És most erre emlékezünk. Arra, hogy mi mindent veszítettünk. A számokról ki-ki olvashat, utánanézhet. Ma már ez nem tilos, könnyen kikutatható. Országunk több mint 2/3 odaveszett és ezzel együtt mi minden, ami az életről szól. Nincs köztünk olyan, kinek családját ez ne érintette volna. Ma sincs, hiszen, ha családfádat, rokonaidat jobban megismered már sorjáznak is a nevek. Erdélyi és Tóth, Székely és Horváth, Bácskai vagy Ungvári. És ezek csak a nevek. Ők is, és velük együtt mi mind élve eltemettettünk. Erre emlékezünk, ahogy a zsoltáros is írja. „Emlékezzél meg … Uram!” Mert az Úr nem felejt. Nem felejti a bűnt sem. Másokét, meg a sajátodét sem. Bűn, hogy egyesek bűne terhelt egy egész népet, egy egész nemzetet. Bűn, hogy a leginkább ártatlanul szenvedőket egy egész kontinens és mi is magukra hagytuk. Bűn, hogy elhallgatták ezt és bűn, hogy erre terelnek, erre butítanak a szabados világban ma is bennünket. De mégis valami megmaradt. Megmaradt az emlékezés. Ahogy Kováts tanár úr is tette ezt 95 esztendeje, kellő tisztelettel és méltósággal. Mi mást tehetnénk mi is? Mert sajnos erről nyíltan és őszintén beszélni ma sem szabad, ma sem tanácsos, hiszen egyesek rögtön szélsőséget kiáltanak. Juhász Gyula – aki sokáig Nagyváradon tanított – erről így ír:” Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá.” Gondoljunk azokra, akik kint rekedtek, akik azóta is, ma is, a jövőben is szülőföldjükön, hazájukban anyanyelvet beszélve kisebbségben és megvetésben élnek. Gondoljunk – így érettségi idején – arra, hogy magyar történelmünk számos alakja, tudósa, művésze, hőse született az elszakított országrészeken. Magyarország meghatározása ma sem lehetséges mindezek nélkül. Emlékezésünk lényege éppen ezért nem más mint az élet. Emlékezünk, hogy életben maradhassunk. Mert a mi magyar emlékezésünk is az élet menetéhez tartozik. Az élet tisztességes és igazságos menetéhez. És miért ne tennénk meg ezt ország-világ előtt, hiszen ezt mások is megtehetik. A zsoltáros ugyanakkor az emlékezés mellett az Urat hívja segítségül. Sokak írták már át a Mi Atyánkot az eltelt 95 év alatt. Nem véletlen, hiszen a Magyar Miatyánk maradt az egyetlen esély arra, hogy valahol megőrizzük ősi hazánkat és a reményt a megmaradásban. Egyes bibliafordítások így írják a Zsoltárban: „Gondolj Uram irgalmadra, mert azok öröktől fogva vannak.” Gondoljunk, beszéljünk, és cselekedjünk hát azért, hogy megmaradjunk az Istentől kapott gyönyörűséges Kárpát-koszorúval határolt hazánkban. Gondoljunk az Isten irgalmára, beszéljük el cselekedeteit és vállaljunk tisztes munkát, szép családot gyermekekkel, és akkor a megváltást is meglátjuk, hiszen Ő ezt megadta nékünk! Ámen. 2015.06.04.

Igehirdetés pünkösd ünnepén 2015. (ApCsel 2,1-13) Kedves Ünneplő Gyülekezet! Az élet értelme és lényege. Szerintem ezt a kérdést már mindenki feltette magának. Volt olyan pillanatod mikor megtaláltad, és volt olyan nehéz időszakod, mikor elvesztetted. Jézus tanítványaival is ez történt, három évbe sűrítve. Galileában, a Genezáret tavánál elhagyták hálóikat, aztán a Megdicsőülés hegyén, a Tábor-hegyen magasztos pillanatokat éltek át, a Gecsemáné-kertben mély álomba merültek, és a hét első napján a Feltámadottal találkoztak, 40 nappal később feszülten, kétségek között néztek az ég felé, majd 10 nap múlva nagy zavar közepette megteltek Szentlélekkel. Mi történt? Mi történhetett velük? Hihetők-e ezek a csodák? Az élet értelme és lényege feltétlen a csodavárás, vagy az élet értelme az élet valamennyi apró eseményében benne van. Jelen van a megteremtett formák és jelenségek végtelenségében. Az élet értelmét nemes egyszerűséggel szabad csak szemlélni. Úgy amint tették ezt a tanítványok is. Vagy amint a székely paraszt bácsi is sztoikus nyugalommal, kalapját félretolva, fejét megvakarva, nemes egyszerűséggel csak ennyit mondott, mikor kijött a moziból a Csillagok háborúja című fantasztikus filmről: - Hát én ezt nem hiszem. Aztán hazaballagott, átölelte feleségét és megfente kaszáját, mert hitt a holnapban, amely jó időt hoz a munkához. Hogy mi történt pünkösdkor, nem tudjuk, a csodák lényege valahol mégiscsak a misztérium. Lukács is csak valamilyen lángnyelvekről és szélzúgásról ír. Amit biztosan állít és amit mi is biztosan tudunk az a következő: félelemből bátorság, hitetlenségből hit, bezárkózásból nyitottság, a meg nem értésből megértés született. Ilyen egyszerű ez az egész pünkösd ünnepén, nem kell ezt túlbonyolítani és magyarázkodni. A pünkösdi csodát átélni és érezni kell. Ez történt ott 3000 emberrel. Érezték a Lélek jelenlétét és erejét. Feltöltődtek. Ez elég volt ahhoz, hogy elinduljanak. Mint mikor az autó tankját feltöltjük üzemanyaggal, elfordítjuk a kulcsot és berobban a tűz, amely elvezethet bennünket utunk céljához, amint ez történt tegnap bajor testvérgyülekezetünk és kedves barátunk esetében is. Isten és a tűz ereje hozta Őt ma közénk. Ám ezek az utazások csak részállomásai életünknek. Az élet értelme és lényege maga az utazás, hogy úton legyünk és közben tájékozódjunk. Pünkösdkor, az egyház születése ünnepén valami elindult, de az irányt azóta is, és ma is sokan mutogatják, magyarázzák. Egyesek úgy gondolták, hogy édes bórtól részegedtek meg. Majd Péter megmagyarázza. Innen már nehéz továbbhajtani, hiszen mikor magyarázni kell az úton, hogy miért szépek a fák és a hegyek és ezt nem magától érthetően nézed és érzed, akkor baj van. Ám ha hiszel és szívedben vágy lángol a szép és az ismeretlen, az élmény és a közösség iránt, akkor már csak az irány a kérdéses. Többször mondták már nekem, hogy jó hallgatni azt amiről beszélek, de ritkán hallani arról, hogy mit kellene tenni. „Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Mit tegyünk atyámfiai férfiak?” Péter így válaszolt:”Térjetek meg és keresztelkedjetek meg Jézus Krisztus nevében.” Évtizedek óta pünkösd előtt tízezrek indulnak zarándokútra, hogy a Kárpát-medence legszentebb helyére, Csíksomlyóra zarándokoljanak. Számukra ez egy érzés, mely az úton ölt testet. Aki még nem járt ott menjen el. Hiszen fontos az érzés. A megtérés után jön a megértés. A vágy után tervezheted csak az utat és veheted hátadra zsákodat. Ezek hiánya csak süketek párbeszédét, érthetetlen középkori miserendet, demokraták nélküli demokráciát, szerelem nélküli házasságot hoznak. Pünkösd ünnepén megnyíltak a szívek és ez adott értemet és lényeget az életnek. A Római Birodalom sokszínűsége az elfogadás megértésével, a középkori egyház a reformációval és a ma embere a szolidalítással vállal pünkösdi közösséget. Így értették meg egymást az egyszerű galileai emberek is, kik nem beszélték a görög nyelvet és talán idegenként mozogtak a júdeai Jeruzsálemben is. Ekkor azonban a többség is képes volt lemondani saját nyelvéről és az egyetlen egy érezhetőt és aztán beszélhetőt kezdték szólni, a szeretet nyelvét az önmagát kiüresítő Úr Jézus Krisztus által. Az élet értelme, hogy higgy önmagadban, és a Teremtőben, próbáld elfogadni az élet által nyújtott tanításokat, bármi is legyen az. De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az élet nem csupán egyfajta akadálypálya, amely a fejlődésünket kell hogy szolgálja. Az élet egy ajándék, amelyet ízlelgetni, élvezni és teljes egészében megélni kell. Erre biztat és küld a Lélek ma is! Ámen.

Igehirdetés húsvét ut. 1. vas. 2015.04.12. Jn 20,19-29 alapján

Kedves Testvérek! Az újszülöttnek minden meglepő és talán mulatságos, de egészen biztosan érdekes. Az új és az izgalmas összetartozik. Persze nem mindenki szereti az izgalmat, ezért az ilyen emberek nem szívesen változtatnak életükön. Ennek ellenére még az ilyen emberek is szívük mélyén szeretnének újat. Szép új házat, új autót, tiszta új ruhát, fehérre meszelt friss szobát, új lehetőségeket és talán új életet is. Húsvét hajnala ezt az újat, ezt a tisztát, ezt a fehéret hozta el a tanítványok szívébe, de ők ezt elsőre mégsem akarták meglátni, elfogadni. Te ezt ma elfogadnád? Elfogadnád álmaidat, mikor hajnalban, akár húsvét hajnalán arra eszmélsz, hogy valami isteni motoszkál szívedben? Mert bár elsőre mindig furcsa a földhözragadt ember számára a Magasságos alászállása, de Ő itt van most is közöttünk számos formában. Pl. itt van a költészetben is. Tegnap - -április 11-én – ünnepeltük a Magyar Költészet Napját. Kosztolányi Dezső Hajnali részegség c. verében így ír: „ Nézd csak, tudom, hogy nincs miben hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szívem feszítve húrnak, dalolni kezdtem akkor az Úrnak, annak, kiről nem tudja senki hol van, annak, kit nem lelek se most se holtan. Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak úgy érzem én barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégiscsak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam.” Jézus meghívottai vagyunk! Meghívott a keresztségben téged is. Ezt a meghívót névre szólóan Te kaptad és Te kapod ma is. A tudomány persze mindenre feleletet keres. Ami képletek közé vagy kezedbe szorítható az van. A többi nincs, vagy nem fontos. Ezzel szemben a hit azt mondja: amire nincs feltétlen ésszerű magyarázat abban szabad hinni. De még ekkor is jól jönne valamiféle jel. Ezekre gyakran várunk, amint a zsidók is a Messiást. Aztán ha mégis megadatik, akkor nem vesszük komolyan. János evangéliuma ebben a fejezetben el akar vezetni bennünket az érzéki tapasztalástól az ige szavában való hitig. Húsvét ünnepén először azokról hallhatunk, akik láttak. Magdalai Mária az üres sírt, Péter a sírboltban az üres lepedőt, Mária az angyalt, az emmausi tanítványok a fehér ruhás „idegent”, aki Jézus volt, csak később ismerték fel. A látás, a hír, a jel, hogyan lesz hitté? Erről hallhattunk. A tanítványok szívét először félelem ülte a zsidók miatt, akik ma is csak a pászka ünnepét látják húsvétban, de a Feltámadottat nem. Bezárkóztak, de Ő ott áll a középen. Hiába várjuk a csodát, a Messiást, ha nincs hitünk és látásunk arra mikor mégis megjelenik… . Egy afrikai faluban hetek óta nem esett az eső és hatalmas aszály pusztított. A törzsfőnök délre összehívta a falu apraját és nagyját, hogy imádkozzanak esőért. El is jöttek az emberek, Ki Bibliával a kezében, ki rózsafüzérrel vagy feszülettel. Egy kedves kislány, aki épp a kör közepére lépett és ott megállt egy esernyőt tartott a kezében sokak csodálkozására. „Hát nem esőért kell imádkoznunk… – kérdezte.” Jézus a feltétel nélküli hitre tanít bennünket ma is. A tapintás, az érzékelés ideje elmúlt. Ugyanakkor, hogy a doketista tanítók támadásának elejét vegyük Jézust hívjuk segítségül, aki azt mondta tanítványának:” Érintsd meg a kezemet és láss!” Tamás megteszi, de egészen addig csak a régi módon tudott gondolkodni. Ám aki Krisztusban van új teremtés az, a régi elmúlt és íme újálett minden. Korszakváltásra volt szüksége Tamásnak és erre van nekünk is szükségünk. „Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” Egy vers, egy szép muzsika, egy szíves szó vagy gyönyörű álom, mely mögött semmi sem látható ma is segíthetnek megtapasztalni a láthatatlant. A hitbizonyosság egyáltalán nem tapintható bizonyosság. Mégis sokan, kik tagadják Isten létét babonából lekopogják fán. Két jó barát vitatkozott Isten létezésén. Egyik vallotta Őt, másik tagadta. Nem tudtak dűlőre jutni. Az istentagadó a beszélgetés után beült autójába és indulás előtt keresztet vetett. Mire a másik ezt látva utána rohant és megállította. Megkérdezte tőle – mi volt ez? Hát biztos, ami biztos – válaszolta. Talán néha mi is így vagyunk, mikor a jövőbe tekintünk. Bár Isten dicsőségére nem sokat teszünk, de jó ha ott van a kocsi visszapillantó tükrére lógatva a rózsafüzér, vagy a hűtőrácsra csavarozva a szerencsepatkó. Isten léte nem kérdés. Számunkra az a kérdés, hogy az Ő szeretetét Jézus Krisztusban miként éljük meg. Ma, fehér vasárnap, mikor az ősegyház fehér ruhába öltöztette a betérőket valóban Krisztus áll a középen, még akkor is ha a házak vagy a szívek ajtaja zárva marad. Ezt csak a Lélek által láthatjuk és életünk értelme is így érthető, ha a lélekkeresztség által Isten békessége köszönt ránk a mi Úrunk Jézus Krisztus által. Ámen.

Hétfő reggeli áhítat a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium atlétika csarnokában "Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgálatra alkalmassá teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre."/1Kor 9.24-27/

Kedves Bonyhádi Petőfisek! Ha valaki közületek septuagisma vasárnapján, azaz hetvened vasárnapján, tehát idén február 1-én, 70 nappal húsvét előtt evangélikus istentiszteletet hallgatott – miért is ne – akkor ezt az igét hallhatta az oltár előtti felolvasáskor. Én is ezt hallhattam, hiszen én olvastam fel. El is határoztam, hogy erről fogok itt prédikálni. Miért is ne – hiszen végül is egy versenypályán vagyunk. Itt állunk - a szerencsésebbek ülnek - a küzdőtéren és az új hét kezdetén valami buzdítót, valami lelkesítőt szeretnénk átélni, ami továbblendít bennünket a hétfő hajnali megrázkódtatáson. Az a jó hírem, hogy van ilyen. De mi is ez? Elsősorban a lehetőség. Az a lehetőség, hogy Te is nyerhetsz. Sőt, már nyertél is! Megnyerted a közösséget – nem csupán a hangszórót, melyen keresztül hallhatsz – a közösséget emberrel és Istennel, aki nem csak az elsőnek oszt érmet. Hát ez nagyszerű! De mire is mentek ezzel? Hiszen azért jártok suliba, hogy továbbtanuljatok, vagy 4-5 éven keresztül jól érezzétek magatokat, és talán a kettőt együtt is össze lehet hozni. Biztos vagyok benne, sokaknak ez sikerült, még akkor is ha nem hoztak csillogó eredményeket. Ám az életben csak az elsők, a legjobbak nyerhetnek. Az évek során, az érettségi felé sápadtan közeledve ezt egyre inkább lehet érezni. Pál apostol azonban egy másik versenyről ír. Az a lehetőség áll előttetek, hogy az élet nevű versenyben részt vegyetek, ahol a kötelező részévétel mellett a fődíjat is sokan elnyerhetik. Azt mondja Pál, úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Ez a küzdelem pedig inkább hasonlít egy hosszútávfutó teljesítményéhez, mint egy sprinteréhez. Az élet küzdelméhez pedig ebben az iskolában sok olyan élményt kaptok, ami előnyt jelenthet nektek, ha jól éltek vele. „Magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben... többet dolgozni, többet szenvedni, többet adni, többet tudni, többet érezni, többet gondolkozni...okosabbnak lenni…”- idézte fel a nagyapja intelmeit gróf Erőss Miklós Wass Albert Kard és kasza című regényében. Kereszténynek lenni a mai világban pedig azt jelenti, képes vagyok emberséggel elviselni a nehézségeket, úgy hogy közben másokon át nem gázolok, hanem tisztes versengést folytatok. Ez a ti előnyötök. Mert bár az életben rengeteg szépségversenyt rendeztek, de jóságversenyt egyet se! Hiszen minek? „Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?” – kérdezi Kálnai Adél dunaújvárosi költő. Igen, lehet, sőt kell jónak lenni! Itt Bonyhádon – ha nem lenne az az áldásos és átkozott net – a világ alattomos és aljas zajától kicsit távol talán könnyeben meglelhető ez. Higgyétek el, azok az élmények, azok a kapcsolatok, melyeket nem csupán érdekből, hanem örömből éltek meg elkísérnek egy életen keresztül. Persze fontos a tanulás és az eredmény. Szüleitek és tanáraitok számára talán ez a legfontosabb. Csak közben ne felejtsetek el élni, mégpedig jó emberekként élni. Hiszen jó szakemberek nélkül ugye nem fejlődhet a világ, de jó emberek nélkül bizony el fog pusztulni. Éppen ezért az élet versenyéhez a Jó Isten ebben az evangélikus gimiben olyan edzéstervet szeretne átadni nektek, melyben nem tévesztitek el az irányt és nem a levegőbe hadonásztok, hanem hitelesen küzdötök. Ez nem könnyű, hiszen számos lemondással jár. Le kell mondjál pl. a játékprogramok és a korlátlan netezés bódító öröméről, úgy mint a dohányzás titkos szívásáról. Ha ilyenektől szabadon tudsz élni, akkor nem lúzer, hanem bölcs vagy. Mert a későbbiek során sem úgy fogod elképzelni a futást, hogy órákon át képes vagy azt az ablakból vagy a tv előtt ülve nézni, hanem valóságosan részt veszel benne. Részt veszel a versenyben, abban a küzdelemben, ahol tényleg a részvétel a fontos, hiszen Jézus Krisztus már megfutotta a pályát és feltámadása után számodra is elhozta az Isten üdvös országát. Sok lehetőséget elszalasztunk az életben, de ennek a hervadhatatlan koszorúnak az elvesztése bizony veszélyes. Életveszélyes. Vannak akik azért bénulnak meg a lehetőségek előtt mert overálban van és munkának hívják. A ti esetetekben ez mondjuk iskolapadban van és tanulásnak hívják. Ám ha az örök élet lehetőségét zárjuk ki az életünkből, akkor már most elveszítünk valamit. Valami emberit és annál is többet. Valami boldogító biztonságosat és annál is többet. Valamit ami pokollá teheti életünket. De mi a pokol? – kérdezi Dosztojevszky. Fájdalom, hogy nem tudunk többé szeretni. Lehetőséget kaptatok a Jó Istentől arra, hogy az élet eme dimenzióját, eme versenyét is megismerjétek. Lehetőséget kaptatok arra, hogy Jézust is bevegyétek a csapatba – ha eddig nem tettétek - és vele és általa fussatok tovább. Az ünnepek idején hallottam a következőt, egy olyan családtól, akik változtatni szerettek volna eddigi életükben. „Karácsonykor anyósom minden évben eljön hozzánk. Idén változtatunk. Beengedjük…” Az Úr Jézus is szeretne részt venni a gimnázium és a Te életedben is. A lehetőség adott. Ma is. A válasz rajtad áll. Amint egy történet szerint az ifjú hosszútávfutóval esett, aki élete nagy versenye előtt állt, hiszen erre spórolt és erre készült éveken át. Nagy izgalmában mégsem tudott jól koncentrálni és elfutotta magát. A célban édesapja üzenete fogadta egy borítékban. Ha szeretnéd megtudni, hogy mi volt benne, érdeklődjél az iskolalelkészednél, vagy keress rá a dunaújvársi egyházközség lapján… . Ámen. Imádkozzunk: Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy lehetőséget adtál az egészséges és boldog élethez! Hiszen az orvosság beteggé, a matematika szomorúvá és a teológia bűnössé tesz. Te azonban elküldted Fiadat Jézust, aki ma is megszólít, kézenfog és lehetőséget ad a teljes, testileg és lelkileg is egészséges örök élethez. Ámen. „A levélben ez állt: „Fiam, mikor ezt a levelet olvasod emlékezz arra, hogy én elsősorban téged szeretlek és nem teljesítményedet. „Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.”/1Jn 5,4/ Már azzal győztél, hogy készültél, rajthoz álltál és küzdöttél!”

Dunaújváros, 2015-02-08 Stermeczki András

Mt 1,18-25 Karácsony este Dújv-Kisap. 2014. 171-165-152 és „Itt a karácsony! Itt a Megváltaó!” Végre itt van már a karácsony és nekünk nincs is más dolgunk mint ezt ünnepelni, ennek örvendezni, ajándékot bontani, jókat enni és egymásnak örülni. A mai este, a szent este ugyanis ünnepeink sorában különös jelentőséggel bír, hiszen mindenkit megigéz, ha őszíntén tekint bele. Ma született a Megváltó, kinek neve Immánuel, ami annyit jelent velünk az Isten. Az az Isten, aki csodálatos módon érkezett közénk ebbe a világba. Az az Isten, akit még soha senki sem látott, nem érintett és nem hallott, most itt van közöttünk a csillag fényében. Itt van közöttünk a templom sötétjében is. Hogy hol? Egy hitoktató épp ezt kérdezte hittanosaitól. Milyen fényességet láttál a templomban? Mire a gyerekek egymást követve kiáltották: - a csillárt, - a gyertyát, - a mécseseket, - a színes ablakokat! Aztán a gyerekek elhallgattak. – Láttatok-e más fényt is? – kérdezte a hitoktató. Egy kislány mert jelentkezni és szelíden ezt mondta: - Az emberek szemeit. Bizony ez így van ma is. Ma, mikor nem csupán Krisztus születésére gondolunk, hanem a teljes egész életünkre. Hiszen a betlehemi csillag fényessége csak húsvét hajnalának megváltó fénye felől érthető. Ha hiszed és érted, akkor a benned ragyogó kicsi mécsvilág sosem alszik ki. Akkor a most hallott rendkívüli történeten nem lepődsz meg és nem keresed benne az érthetetlent. Azt, hogy ez miként történhetett, hiszen az egészet József csak álmodta. De nem álom ez, hanem valóság, hiszem Máté írta: „Jézus Krisztus születése pedig így történt.” Nem kell ezen csodálkozni, amint két kofa is házuk előtt emígy beszélt a karácsonyi történetről: „ A szűztől való születés még hihető, de honnan vettek egy igaz embert és később három bölcs férfit, akik tiszteletett tettek? Ez biza legalább akkora csoda.” – A férfi emberi értelmet kikapcsolva angyal útján kap kijelentést. Megérteti vele, hogy ami emberi látszat szerint szégyen és botrány, az valójában az ő dicsőséges munkája, és ebbe a munkába vonja bele Józsefet. No, de mi is történt? Mária és József jegyesek voltak. Ez akkoriban nagy szó volt. A kiválasztott ifjú lány ugyanis jogilag már a vőlegényhez tartozott. A jegyességet nem lehetett csak úgy felbontani és a jegyesség alatti hűtlenség halálos bűnnek számított. Ebben a helyzetben látszik igazán József hite. Ő maga is álmát követően megtelt Szentlélekkel és a próféciát, azaz az Úr igéjét követve kitartott jegyese Mária mellett. Ráadásul még nevet sem választhatott, noha az ősi zsidó szokás szerint ez az apa joga volt. Itt jegyezném meg, hogy az eredeti héber szöveget utóbb – Jézus születése után – a zsidó írástudók átírták. A partenost – ami szüzet jelent – fiatal lányra hamisították. Nem véletlen, hiszen így Máriát könnyű bemocskolni és Józsefet kigúnyolni. Mi azonban maradjunk meg az eredetinél, hiszen ez szól ma is hozzánk. Ez a szó pedig nem más mint az Immánuel. Velünk az Isten. A Teremtő Isten közénk született és emberlétében hozzánk hasonló lett. Bódás János versében érthetően és Jézust követhetően fogalmaz: … Velünk az Isten fogantatásunk pillanatától halálunk órájáig. Ez a mi bizodalmunk és ez a mi erőnk. A mai ajándék nem más mint ez a testetöltött szeretet. „Egy szőke kislány karácsonyi csomagot készített. Egy jókora dobozt csomagolt be drága aranypapírba. Nem sajnálta se a papírt, se a szép selyemzsinórt. – Hét te meg mit csinálsz? – kérdezte feddőn, pragmatikusan édesapja. Úgy pazarlod a papírt mintha te vetted volna. A kislány félrehúzódva magához szorította a dobozt és elsírta magát. A szentestén, amikor együtt volt a család és megajándékozták egymást, a kislány is odaadta szeretettel becsomagolt dobozkáját édesapjának. – Papi ez a tiéd. Az apa elérzékenyült és azt gondolta, hogy talán túl kemény volt. Óvatosan kibontotta a dobozt, az aranypapírt gondosan összehajtogatta és nagy meglepetésére az üres volt. A nem várt meglepetés kapcsán ismét felemelte a hangját. – Te ezt a drága papírt egy üres dobozra fecsérelted? A lány nagy barna szemeiből ismét könnycseppek gördültek és így szólt: - Papi! Nem is üres a doboz. Egy millió puszit tettem bele. A férfi azóta is irodája asztalán őrzi a dobozt. – Hiszen ez üres mondják kollégái. – Egyáltalán nem! A kislányom szeretete van benne – válaszol a büszke édesapa. Számotokra mit jelent a karácsony? Mi van a dobozokba csomagolva és kinek a neve van reá írva? Immánuel – ami azt jeleni velünk az Isten. Vagyunk-e büszkék mi is erre a névre mint volt József annak idején, vállalva ezzel sok megvetést és kiközösítést?

Trianon megemlékezés

Dunaújváros, evangélikus templomkert 2013. 06.04.16.3o

Emlékező Nemzettestvérek, Kedves Barátok!

Evangélikus énekeskönyvünk 255-ös Luther énekének 2. versszaka így könyörög:”Úr Krisztus, láttasd meg hatalmad, ki minden urak Ura vagy! Te védd meg árva népedet, hogy dicsérhessen tégedet!” Ma emlékezni, de nem ünnepelni gyülekezetünk egybe. Ünnepelni, dicsérni legfeljebb a Mindenhatót lehet, mert megmaradásunk záloga hitem szerint az Ő kegyelme lehet. Ugyan, melyik nép vagy nemzet élhette volna túl azt a sebet, amelyet mi kaptunk 93 esztendeje? Országunk 2/3-át elveszítettük. Csak Románia többet kapott területből mint megmaradt országunk, a mai Szlovákia 48.000 km2-vel kisebb, mint amit tőlünk elvettek a Felvidéken, hiszen annak idején az 1918-ban mesterségesen alakított Csehszlovák Köztársaság 63.000 km2 kapott Magyarországból.

Napokig, évekig lehetne sorolni a veszteséget, mely mind azt bizonyítja, hogy országunk vesztét akarták. Ezt túlélni való igaz nem lehet. Egy 2/3-os veszteséget se fizikailag, se szellemileg nem lehet feldolgozni. Még ma is vannak elszakított részeinken olyan nemzettestvérek, akik abban a hitben élnek, hogy ez a mérhetetlen igazságtalanság egyszer megszűnik. Ha nem így élnének, ha nem ez éltetné őket akkor elpusztulnának. Nekünk hasonló a feladatunk. Amennyire hihetetlen a gyalázat, annyira kell hinnünk abban hogy a gonosz szándék célt mégsem érhet. A lehetőség adott. Lélekben újra egyesülhet a nemzet. A mai megemlékezés legfőbb célja ez lehet. Nem, nem, soha nem feledhetjük elszakított testvéreinket és megannyi történelmi, kulturális és egyéb kincseinket. „Mint a leszakított, haldokló virág, Mint az ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág, Mint porba hullott mag, mi többé nem ered, Ha nem vigyázol ránk, olyanok leszünk mi is nélküled.” - énekli az Ismerős Arcok . Minden imára kulcsolt kézre, minden gúnyhatáron túli látogatásra, minden kiejtett szóra és tettere szükségünk van, amely hirdeti a Kárpát Haza népének összetartozását és reményét. Nem szabad engedni a kísértésnek, amely a közöny és a mohó önzés oltárán áldozza fel a hazaszeretet értékét percnyi előnyért és vállveregető koncot ígérő elismerésért. Tudni kell, amint volt ez 1920 előtt is, hogy a belső ellenség legalább akkora veszély mint a külső. Ha egységes lett volna a nemzet – mint volt ez 1848-ban a nemzetiségekkel és kisebbségekkel együtt – akkor talán nem 2/3-os a veszteség. Ha vitán felüli a nemzet és a haza érdeke, akkor nincs december 5-i és nincs az a politikai érdek, amely el vagy kiárulj az országot, annak kincseit, ivóvízét, termőföldjét és önbecsülését. A hazaszeretet kérdésében nem lehet megosztott a nemzet, mert akkor még a 2/3 elvesztésénél is nagyobb a kár és a veszteség. Dsida Jenő erről így vall versében: „Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Hunyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága!” Valaha volt tartása, családja, hite az embereknek. Mára ez szinte teljesen elveszett és átalakult. Ma, kik eljöttünk, hogy emlékezzünk történelmünk tragikus napjára, melyet mások írtak nekünk, nem szabad felejtenünk. Éppen ezért áll itt Dunaújvárosban is egy nyitott Biblia Isten igéjével és egy térképpel, amely arra emlékezetet, hogy mindenek dacára mégis lehet egységes a Kárpát Haza. Lehet, ha az idegen érdekeket, az önző érvényesülést és a képmutató kényelmet feladjuk és mindent a hazánk boldogulására áldozunk teljes egységeb és egyetértésben. Nem csak veszély és áradat idején, de akkor is mikor nem kiáltunk Isten segítségéért, mert erősnek és okosnak gondoljuk magunkat. Családjainkat, hagyományt és értékeket képviselő közösségeinket veszély fenyegeti. A szétesés és a teljes megsemmisülés veszélye lassú áradatként mossa el napról-napra azt ami szép és értékes. Ahhoz, hogy megmaradjon e nemzet, de akár a keresztyén kontinens is szinte már csodára van szükség. Olyan csodára, mely 93 éve működik, hiszen a mérhetetlen veszteség ellenére is hallik a magyar szó, tőlünk 800 km-re is akár a csíki havasokon túl, de Felvidéken, Délvidéken és még számos gyönyörű helyen a Kárpát Honban. „A lelkemet, tudjátok a magyar lelkemet, száműzni a Kárpát Hazából nem lehet! Soha nem lehet!” szól Szőke István szívbe markoló hitvallása. Hogy még vagyunk és reménység szerint maradunk az maga a kegyelem. Így hát adjunk hálát és hívjuk segítségül továbbra is az Isten Lelkét!

Énekeskönyvünk megkezdett verse így szól: „ Jer, vigasztaló Szentlélek, Adj egyetértést népednek! Állj mellénk a végső órán, Vígy életre halál után!” Végül imádkozzunk Vass Albert szavaival!:” Sehol annyi virág és sehol annyi bánat. Szeresd jobban, Uram, az én szegény hazámat!” Ámen. Stermeczki András

Igehirdetés jubilate vasárnapján 1Pt1,3-9 alapján /2012.04.29/ Kedves Gyülekezet! Kedves Vendégek!

Jubiláte vasárnapján egy levelet kaptunk. Általában jó levelet kapni. Örül az ember, ha a levél kapcsán érzi; valaki gondolt rá. Különösen az előző évszázadokban örült az ember annak ha levelet kapott. Mondom ezt így 12 évvel a XX. Század után. Annak idején ugyanis a levelek többsége örömteli és figyelmes gondolatokat tartalmazott. Nem e-mail volt, hanem kézzel írt, néha maszatos, máskor gyöngybetűs költemény. Ünnepi köszöntők, születésnapi jókívánságok, vagy meghívók álltak a levelekben. Talán olvashatók voltak ezekben a levelekben szép versek a kedvesnek címezve, vagy beszámoló a legutóbbi kirándulásról a szülőknek. Nem úgy mint ma. Amikor manapság levél érkezik, különösen ha ajánlott, az ember gyomra rögtön görcsbe ugrik. Te jó ég! Mit nem fizettem be? Mit felejtettem el? Hol futottam bele egy sunyi sebesség ellenőrzésbe? De ha szerencsém van és nem felszólítás érkezik, akkor egész biztosan sárga csekket vagy kéretlen reklámokat tartalmaz a boríték. Ma nem ilyen levelet kapunk. Nem is a postás hozta, hiszen vasárnap ők is pihennek. Ma egy örömhírt, azaz evangéliumot tartalmazó levelet kaptunk Péter apostoltól, ami nem a postaládában várja szerencsés megtalálóját, hanem itt van az asztalon. A nyitott Bibliából mindenki kibonthatja, felolvashatja. Annak idején Péter ezt a levelet Pontus, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinai szórvány gyülekezetinek címezte. Nyilván miután megérkezett a levél, volt aki felolvassa. Ma ezt az üzenetet az Újszövetségből hallhattuk. Tartalma annak ellenére is fontos, hogy egyre kevesebbet hallunk hitelesen felőle. Arról szól, hogy Krisztus feltámadt a halálból és velünk marad az idők végezetéig. A levelet az öt római provinciában az üldözést szenvedő keresztyének közt olvassák. Olyanok is hallják az örömhírt, akik barátai, családtagjai közt már vannak mártírok. Ez egy görög szó, amely véres jelentése ebből az időből származik. Mártírok azok, kik akár életüket adták hitükért. A nehéz körülmények ellenére a levél érkezése túlcsorduló örömmel tölti el szívüket. Hiszen hitük már kipróbált, olyan mint a tiszta arany. Amit a Lélek sugallt, azt megetették. A többi már nem az ő dolguk. Éppen ezért hangsúlyozza Péter, hogy a hívő ember öröme független a körülményektől. A legfontosabb már megtörtént. Krisztus kiválasztotta őket arra az élő reménységre, amely a Feltámadott felismerésének öröméből fakad. Ezt a levelet ugyanis Krisztus felszegezte a keresztre. Pál adólevélről ír, amely érvényét vesztette. Nekünk birtokunkban van egy ilyen tiszta lap, ahová a nevedet a keresztségkor már egyszer valaki feljegyezte. Ezt ma szépen összehajtották, borítékba tették és személyesen számodra is feladták. Megkaptad-e? Ha igen, akkor mi állt benne? Volt-e bátorságod kibontani és felolvasni? Hangosan kimondani: Krisztus engem is elhívott és megváltott. Ez az öröm teljessé lett a levél címzettjei között, és ez az öröm lehet teljes most mi közöttünk is, hiszen ugyanarról beszélünk és ugyanazt olvassuk. Olyan ez kicsit mint a végző iskolások közt felvételi után. Izgatottan várják az értesítőt. Tudom, mert én is átéltem ezt többször is, sőt épp a héten kapott lányom is egy ilyen levelet. Felvették. Ez állt benne. : ) Persze hogy örült. De öröme akkor lett teljesebb, mikor azt is megtudta, hogy rajta kívül még két osztálytársát is felvették ugyan oda az iskolába és osztályba. Innentől ez már közösségi öröm is. Hisszük-e, hogy bennünket is felvettek? Mert ebben a levélben ez áll: „Áldott a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által...”/1Jn1,3/ A címzettek ezt oly komolyan vették, hogy a körülményektől függetlenül Ők bizony örültek és hálásak voltak az Istennek. Vegyük mi is a bátorságot és a körülmények ellenére örüljünk. Ne tegyük meg azt a szívességet a kísértőnek, hogy figyelmük gyengül és nem a levél és az üzenet jó hírére összpontosítunk, hanem mások hibáival, rossz döntéseivel bajlódunk és kesergünk. Ma, Jubiláte vasárnapján is a hírek tele vannak nehézségekkel és megszorításokkal, rossz döntésekkel és emberi gyengeségekkel. Azonban mi, ha nem is postás által kézbe kapott látható formában, de örömteli levelet kaptunk, ami örökre hófehéren ragyog, arany betűkkel a mi szívünkben. Ez hit által pedig láthatóvá is válik a keresztyén ember életében, mert nem a mulandó világra, hanem az örök valóságra néz. Tudjuk-e ezt vállalni és van-e bennünk annyi erő és bátorság, hogy ezt ma és mind örökre vállaljuk? Ámen.

Imádkozzunk! Teremtő mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy ma is megszólítottál bennünket és egy csodás levelet adtál a kezünkbe. Tartalmát már ismerhettük, de talán jó volt újra olvasni, újra hallani, hogy nem hagytál el bennünket és bűneink ellenére felvettél minket a mennybe. Ez az öröm el ne múljék, hanem Jézus Krisztus kegyelme ragyogjon bennünk és közöttünk mind örökké! Ámen.

Trianoni megemlékezés 2011.06.04-én:

„Jöjjön el a Te országod!” /Mt 6,10/

Tisztelt Emlékező Nemzettestvérek! Sokáig sötét tudatlanságban éltünk, és még arra sem emlékezhettünk ami ősidők óta a miénk volt. Egy ezeréves ország történelme áll ma előttünk, melynek egy és oszthatatlan egysége immáron mindenki kárára, de legkiváltképp a Magyarság megmaradása szempontjából csonkíttatott meg a trianoni békediktátum alapján. Igen, békediktátum ez, melyet még az ellenérdekelt felek is így neveztek. Hiszen ők diktáltak, mi pedig kétségbeesetten próbáltunk kegyelmet kérni, melynek lehetőségét sem kaptuk meg. Ezt bizonyítja az, hogy pl. a békediktátum tárgyalására érkező Magyar küldöttség tagjait egy harmadosztályú helyen a Neuilly-ben lévő Chateu de Madrid nevű szállóban tartották fogva, házi őrizetben, felrúgva a diplomácia elemi szabályait is. Így a küldöttség három tagja, gróf Apponyi Albert, Bethlen István és Teleki Pál csak a „béketervezet” végleges lezárása után 1920. január 16-án kapott szót. Ekkor mondhatta el szoros időkorlátok között gróf Apponyi Albert híres védőbeszédét. Érdemes elolvasni. Nem követel, csak alázattal kér a győztes hatalmaktól önmérsékletet, bölcsességet és jogosságot. Azaz az érvényben lévő Wilsoni elveknek megfelelően a népek és nemzetek önrendelkezési jogainak figyelembe vételét. Ám sajnos minden hiába. Apponyi ismertté vált „vörös” térképe – mely a nemzetiségek elhelyezkedését jól mutatja - nem érdekelte a győztes feleket, hiszen a koncért aljas módon lobbizó, a megvesztegetés minden módját megragadó szomszédos ország politikusai befolyása fontosabb volt. Így veszteségünk érthetetlen és végtelen lett. Ezt csak érzékeltetni tudjuk, de felfogni soha. Veszteségünk számokban: terület: 325 e km2 volt és 92 e km2 lett, népesség: 20,8 mill. volt és 7,6 mill.lett. A kreált Csehszlovákia 63 e km2-t, Románia 102 e km2-t, Szerb-horváth-szlovén királyság 64 e km2-t, és Ausztria 4 e km2-t kapott. Utóbbi azért is érthetetlen, mert az Osztrák-Magyar Monarchia a vesztes oldalon állt. De még Olaszország is kapott 21 km2-t, elveszítettük Fiumét is és így az általunk épített tengeri kikötőt. Emellett elvesztettük az ország gazdasági, ipari, kulturális, közlekedési és számos fontos megélhetési és boldogulási lehetőségét. „Tudni kell, hogy a diktátum óta hazánk az egyetlen ország Európában, amelynek sem havas nagy hegyei sincsenek, és tengere sincs.” - említi a Magyar Katekizmusban Kiss Dénes író. Éppen ezért sem bányáink, sem erdeink nincsenek, mely a korábbi Magyar Királyság oly becses kincse volt. Elvesztettünk minden épületet, melyet egy ezredév alatt a Magyar Nemzet fiai emeltek Felvidéken vagy a Székely földön. Oda Pozsony és a kincses Kolozsvár minden magyar egyeteme és a többi magyarlakta nagyváros, több száz gyár és több millió hold szántó, út és vasútvonal és az ezekhez tartozó eszközök. Mindez azért is tragikus, mert a Kárpátmedence geográfiája olyan, hogy azt szétdarabolni nem lehet. A Kárpátokon innen eredő összes folyó ide gyűlik, az Alföld és a hegyek népe egymásrautaltsága egy ezredéven keresztül működött. Mi adtunk Európának számos értéket, mi álltuk a török támadást, és 1920-ig nem szorultunk sose külső segítségre, se szellemi, se gazdasági téren, hiszen önellátásunk oly egyszerű és magától értetődő volt. Az ország halálra ítéltetett és keresztre feszíttetett. Mi mégis életben maradtunk. Annak ellenére is, hogy a műveletlen és nálunknál sokkal fejletlenebb kultúrával bíró népeket nyakra-főre betelepítették a homogén magyar lakosság közé. De milyen élet ez? Mi még talán sejteni sem tudjuk, hogy mit jelent az, hogy este még Magyarországon fekszünk le, de másnap már Romániában, vagy Csehszlovákiában kelünk. Olyan is akadt, ki nem mehetett többé át saját kertjének végébe. Számos család és élet lett kettévágva településekkel együtt. Gondoljunk pl. Révkomáromra és Komáromra. Ezen veszteségek is felmérhetetlenek. Ezt nem lehet elhordozni csak az imádság erejével. Éppen ezért hívjuk segítségül Isten igéjét és egy másik KT-t, azaz katekizmust. Luther Márton kiskátéjában a Miatyánk magyarázatában ezt írja: „Jöjjön el a Te országod! - Mit jelent ez? Isten országa eljön kérésünk nélkül is, mégis azt kérjük ebben az imádságban, hogy hozzánk is eljöjjön.” Kárpáthazánk egysége, országunk teljessége nem tudom mikor jön el, de lélekben eljöhetett volna 2004. december 5-én. Emiatt mélységes bánat és szégyen üli szívünket. Talán ezért, dec. 5-e miatt kapta a mai nap ezt a nehezen értelmezhető nevet: ”Nemzeti összetartozás napja”. Hiszen ez magától értődő kell, hogy legyen: a nemzet összetartozik. Amint a jóakaratú emberek célja is ugyanaz. Az, hogy születésünkkor kapott szabadságunkkal és anyanyelvünkkel élhessünk örömmel és boldogan. Ám ez a szabadság sok magyarnak nem adatik meg. Jöjjön el a Te országod – szól az imádság talán oly sokszor néma hangja. Számukra csupán a remény marad, hogy majdan eljő egy igazabb ország, szebb jövő. Ám erre itt-e földön csak várni lehet. Valójában az,a mi eltört, az amit szétdaraboltak és úgy hagytak 91 esztendőn keresztül már sose lesz a régi. Éppen ezért fontos az imádság és az emlékezés. A templomkertben található nyitott könyv 5 bibliai idézete a Károli féle fordításból és a sorok közé véset régi, nagy Magyarország ezen a sematikus szószéken ezt szolgálja. Emlékezzünk, lélekben reménykedjünk és Isten gondviselő segítségével jöjjön el a te országod. Ami azt is jelenti, hogy nemzeti és társadalmi összefogással szolgáljuk egymás boldogulást, mert a haza csak így lehet ismét szép ékköve a Kárpát medencének. Máté evangéliumában pár sorral lejjebb ez áll: „ De keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek mind megadatnak nektek.”/Mt 6,33/ Keressük először felebarátunkat, szomszédunkat, a város polgárait, hogy így adózzunk a haza és végső soron az egész történelmünk előtt, mert a büszkeség és a kesergés kevés. Örülök, hogy a szabadságharc emlékművével szemben, itt az evangélikus templomkertben ma megállhattunk, emlékezhettünk és talán reményt is leltünk, mert a tragédia ismeretében már az kegyelem, hogy országunk megmaradt és 91 éve anyanyelvünkön könyöröghetünk. Ámen

Nagypénteki igehirdetés 2011.Zsid 9,24-28 alapján Egyszer, s mindenkorra Egyszer, s mindenkorra, azaz végérvényesen. Hitelesen csak ritkán mondhatjuk ezeket a szavakat. Egyszer, s mindenkorra vedd tudomásul, hogy... . Aztán nem veszik, vagy nem vesszük tudomásul, pedig tudjuk a következményeket. De nem törődünk vele... . Azonban van egy nap az évben, amelyen egyszer, s mindenkorra tudomásul kell vennünk, hogy elvégeztetett. Nagypéntek. Ezen a napon nemcsak lehet nézni Krisztust a kereszten, hanem kell, méghozzá úgy, „mintha közöttetek feszítették volna meg”/Gal 3,1/ Hiszen hallottuk az Ő passióját, szenvedéstörténetét. Hiszem, hogy nem csak felolvasott sorok előtt állnak a konfirmandusok, és mi magunk is, hanem a megelevenedett valóság az, amint elkísértük Jézust a Golgotára, azaz héberül koponyahegyre, ahol keresztre feszítették. Ott állunk mi is némán, és nem teszünk ellene semmit. A passió eseményei a fájdalom, a félelem, a magány, az igazságtalanság, a kegyetlenség a gonosz erejét és a halál hatalmát sugallják ma az egész hitetlen világ számára. A nagypénteki búzaszem leesett és itt kerék alá került, összezúztuk, kövek közé zártuk, vagy éppen tövisek közé dobtuk. Nem kelhetet ki. Meghalt. Eltemettük, amint Krisztust is eltemettük. A halál mindig megoldás. A halál megunhatatlan szenzáció. Menekülnénk előle, elfordítjuk fejünket, de közben a szemünk elé tett kezünk ujjai közt mégis leselkedünk. A koponyahegyen is volt nézősereg. Sajnos nem csak Jézus anyja és a szeretett tanítvány van jelen a keresztre feszítésénél, hanem számos kíváncsi nézelődő is. Furcsa játéka, furcsa fintora ez a halálnak. Borzadunk tőle, de mégis érdekel. Mert valami titokzatos van mögötte. Amint a templom szentélyében is valami titokzatos van jelen. Hiszen a Teremtő Isten nem csak a születés pillanatában van jelen valami megmagyarázhatatlan mély titokban, de ugyanígy jelen van a halál órájában is. A főpap – a kiváltságos – egy évben egyszer bemehetett a kárpit mögé. Benézhetett a függöny mögé, és ott a szentélyben elvégezte az áldozati szertartást. A bűn és a vétek halála volt ez. De miért voltak ebből mások kirekesztve? Miért van ez a hely minden mástól elkerítve? Mi értelme ennek a falnak, mely mára egy nép sirató fala lett? Nagypéntek döbbenetét még ma sem fogta fel a világ. A templom kárpitja ugyanis kettészakadt. A tetejétől az aljáig. Mit jelent ez? Azt, hogy az Isten, a titok, a születés és a hálál misztériuma is Jézus Krisztusban láthatóvá lett. Innentől kezdve már nem választhat el Istentől semmi, sem fal, sem szokás és előírás, csak egyedül a bűneink. Addig a zsidók csupán állatot áldoztak az emberért, adtak valamit és viszont várták cserébe a bűnök bocsánatát, hogy tekintsen el az Isten a büntetéstől. Ma azonban a titok feltárult. Az élő Isten jött közénk és Ő ragyogtatta reánk arcának világosságát. Krisztus áldozata, a bűnök bocsánata a golgotai kereszten egyszer, s mindenkorra elrendezte az életet, ami megismételhetetlen. Éppen ezért ma, nagypénteken mi mégsem pusztán emlékezünk és gyászolunk, hanem Krisztus végtelen szeretetét hirdetjük! „Mert úgy szerette Isten a világot…

  1. szeptember eleji áhítat a körlevélből: „ Áldott az Úr …, hogy meglátogatta népét és váltságot szerzett neki.”Lk 1,68 Kedves Gyülekezet! A fenti hála Zakariás ajkáról áradt, mikor megszületett fia, János és feloldódott nyelvének némasága. Zakariás felesége Erzsébet és Mária, közeli rokonságban álltak. János születése előtt Mária látogatást tett Erzsébetnél, s ekkor megmozdult a magzat. Itt hangzott el az ismert magasztalás, a szép magnificat. Lukács evangéliumában a másik csodálatos himnusz a benedictus, amelynek a fenti idézet az eleje. Jézus ekkor még nem született meg, de nyilvánvaló, hogy az Ő érkezése az igazi evangélium, az igazi örömhír. Zakariás hálaadása erre nyitja fel szemünket: „váltságot szerzett”. Megváltotta, kiváltotta életünket a nyomorúságból. Eljött hozzánk és nálunk telepedett le, sőt tanított bennünket, és kiutat mutatott a sötétségből. Újra élhetünk, újra játszhatunk! Ugye, ismerős az érzés, mikor a fogócskában valaki kiesik és félre kell állnia. Sóvárogva, elkeseredve nézi a többi játékát, de ő nem lehet közöttük. Ám van egy olyan lehetőség, hogy az élők, a játékban lévők közül egy megérintheti őt és így kiváltja. Újra élhet, újra játszhat! Micsoda nagyszerűség ez, hiszen ki szeret kimaradni a játék öröméből, az élet lehetőségéből. Pedig sajnos sokan ki-maradnak belőle. Persze a leg-többen a játék lehetőségéből önhibájukon kívül rekednek ki. Nem tudják megfizetni a belépőt, nem tudnak odautazni, nincs elég erejük hozzá, egyenlőtlenek a feltételek, nincsenek kapcsolataik, nem kaptak meghívót, nem őket választották ki, elveszett, ellopták a játékukat vagy egyszerűen nincs szükség rájuk és el-bocsátották őket. Akár a munka-helyükről is. Az élet játékszabálya igazságtalan, és gonoszul kegyetlen. Emlékszünk azokra az időkre, mikor a vasfüggönyön keresztül szemléltük, a nálunk szerencsésebb történelmi múlttal rendelkező nyugati felebarátaink önfeledt luxusjátékait. Mára ez annyiban változott, hogy ezt közelebbről itthon is meg-tehetjük, de a legtöbben ma is csak mint kívülállók. A tisztességes és kielégítő lehetőségektől („jókor jó helyen”) elzártan élni nem könnyű. Főleg nem úgy, hogy igyekszünk betartani a játékszabályokat, de az mindig előnytelenül változik. Újra és újra a pályán kívülre, a kispadra kerülünk. Lassan olyan érzés ez, mint mikor a beteg meghallja, hogy orvosa is lemondott már róla, mert állapota válságos. Mást se hallunk nap mint nap. Válság. Pedig ez nem egészen az aminek látszik. Talán csak egyes kiváltságosok nem engednek sokakat a játék közelébe. Ezen csak úgy lehet segíteni ha kiváltanak bennünket és újra a közösség részévé válhatunk. Ez meg-történt. Nagyon egyszerű, sokszor egész pici apróságon múlik. A szójáték is ezt mutatja: válság vagy váltság? Csak egyetlen betű különbség. Ráadásul a magyar nyelvben ez a betű a „T”. Régi római ábrázolásokon hasonló alakú bitókat látni, melyeken keresztyéneket végeztek ki. Valószínű, hogy Krisztus keresztje is hasonló lehetett. Ez a „T” alak ékelődött be pontosan a „válság” közepébe és adott nekünk kiutat, játék és életlehetőséget. Nem kell hozzá más csak így olvasni; válTság, és így fogadni Krisztus hívó szavát. Gyülekezeti körlevelünkben és a hirdetésekben található programjaink célja pont ugyanez. Életre, játékra hívni az embereket mindenféle feltétel nélkül. Az egyetlen fontos, hogy halljad és érezd Krisztus hívását is ezen alkalmak mögött, valamint fogadd el az Ő váltságát! Így, szeptember elején számos gyermek kap pl. meghívót az iskolába, ahova az induláskor még szüleik el is kísérik. Ehhez hasonlóan, az élet kezdetét követően sokak érzik szükségét annak, hogy gyermeküket elvigyék a templomba és megkereszteljék. De az élet, a „játék” itt nem ér véget. Az iskola, a tanulás is egy életen át tartó folyamat, ahol egymás mellé kell állni, hogy örömmel és ne válsággal éljük át az egészet. Ezért áll vagy ül a szülő órák hosszat gyermeke mellett, és segíti iskolai készülését. Evangélikus, keresztyén életünkben „játékunkban” is fontos szerepe van a részvételnek. Fontos, hogy ebben is segítsük egymást és bevonjuk az élet, a játék örömébe. Persze először saját magunkkal kell kezdeni. Nem szabad válságként megélni egy-egy szekundát, vagy kiesést. Újra kell kezdeni, - amit tesszük ezt szeptember elején - és az örökkévalóság ajándékának birtoklásával kell folytatni. Országunk boldogulásához ugyanis nem elég a kiművelt elme, a tehetséges és szorgalmas ember, a becsületes polgár, szükséges még a lelkes, boldog és hittel jövőbe tekintő, szerető testvér is. Ezért is tartjuk fontosnak a tanévkezdő istentiszteletet az Úr áldásával, valamint azt, hogy a szülők, keresztszülők felelősséggel kísérjék gyermekeik hitben való növekedését is. Ebben egyházunk minden tőle telhető segítséget megad. Körleveleink hátoldalán ezért részletes leírást olvashatunk a hitoktatási alkalmakról. Zakariás némasága utáni első szava a háláé. Mi is köszönjük, hogy Isten szeretete Jézus Krisztus által meglátogatott bennünket és váltságot szerzett az Ő népének, azaz nekünk is itt Dunaújvárosban, Kisapostagon, a környéken és az egész világon. Köszönetünk legfőbb jele mégis az lehet, hogy részt veszünk az Ő országában, itt e földön ideig-lenesen, hogy ott örökké áldhassuk szent nevét az angyalokkal együtt. Ámen.

Áhítat Jakab 1,17 és az aktuális helyzetkép alapján:

Ajándék. Mennyi mindent rejt e kedves kis háromtagú szó? Ajándék a frissen hullott hó, hogy végre a gyermekeké lehet akár az utca is, hisz az autók számára már úgyis járhatatlan. Ajándék a mai ige, mely a fenti, számomra egyik kedves igéhez kapcsolódik. Ajándék volt reggel a gyermekeim öröme "esett a hó", és a frissen főtt kávé illata. Ajándék a mai nap minden teendője és az, hogy mindig van kiért imádkozzam. Ajándék az élet fogantatása és születése, de ajándék akár a kegyes álomszerű halál is. Ajándék minden egyes reggel, mikor felkel a nap és ajándék az este, ha végre a munkától teljesen kifáradva hazatérhetek.

De valójában örülünk-e az ajándéknak? S ha igen az tartós-e? És egyáltalán, van-e olyan öröm, amely nem a perc embereknek kedvez, hanem a Mindenhatónak teremt kedvet, hogy újra és újra ajándékokkal lepjen meg bennünket? Van-e oly öröm, mely állandó és örök, egyetemes és egyértelműen mindenki számára kedves?

Gyermekként igen vártam a karácsonyt, mert annak közelgése egyértelműen az iskolai szünet jöttét siettette. Ajándék volt a tanítás nélküli nap, hogy végre naphosszat bámulhattuk a tévé készüléket. Ez a szülők számára is ünnep, hisz végre együtt a család. Az apa ebéd után végre kiolvashatja az újságot, és ha egy kicsit közben elszundít az se baj, mert nem késik el sehonnan. Ajándék a szünet az édesanyának is. Talán befejezheti elmaradt munkáit, eltüntetheti az ágyak alá száműzött tengernyi vasalnivalót és esetleg még varrni is jut idő. Ajándék maga az idő. Percnél több is van belőle. Ajándék minden egyes óra, melyet kedvesemmel tölthetek. Végre adhatok és kaphatok. Ajándék, hogy itt van akit szerethetek és egyáltalán, van aki engem is szeret. Ajándék minden egyes ölelés, minden egyes érintés. Ajándék, hogy újra felfedezhetem az érzéseket, a hangokat, dallamokat és színeket. Pedig már-már azt hittem, hogy nincsenek.

Ajándék, hogy ma nem lázadtam fel. Ajándék a megszelídült létezés, a testiségen kívüli érzés. Ajándék, hogy számon tartanak, hogy néha én is kapok lapokat. Ajándék, hogy tudok emlékezni. Régmúlt szebb emlékű telekre, tisztább közösségekre. Ajándék, hogy nemcsak egyoldalúan szemlélem a történéseket. Ajándék a hamisított történelem-könyveken kívüli ismeret, az hogy hallhattam mások, ma még cenzúrázott véleményét. Ajándék a szabadság, mely például az Internetnek is köszönhető manapság. Ajándék minden egyes testvéri beszélgetés. Ajándékba kaptam családomat és a barátokat. Ajándék az érzés: rám is számítanak, azért mégis vagyok valaki. Ajándék a látszat: én azért tisztességes, becsületes ember lehetek. Ajándék a tisztának hitt lelkiismeretem, hogy nyugodt lehet legalább az álmom, az ami szintén felülről jő. Ajándék az, hogy néha hihetem; megálltam a helyemet és nem tévelyedtem el. Ajándék az apró figyelmesség és öröm. Például az, hogy nem felejtettem el tavaly vízteleníteni a kerti csapot és végre megtaláltam a hóláncot. Éppen ezért ajándék a fény, a böjt előtti útmutató reménység.

Ajándék az is, hogy mindezt elfogadhatom. De mindig el is fogadom? Szüntelen várakozom, és ünneplőbe öltözök? Aligha. Éppen ezért jó az ige. Ez az ige is. Nem veregeti meg a vállam és velem együtt nem örül a hamisságnak. Mert az ajándék lényege az, hogy nem érdemlem meg. Én sem. Még akkor sem - ami nem igaz - hogy megtettem minden tőlem telhetőt az igazi böjti előkészületekért. Az ünnep csak látszat és itt nekem is osztottak sátáni szerepet. Része vagyok a pokoli gépezetnek. Akárhogy is fáj ez az igazság, még ha a látszat más. Újonnan kell születni! Nem csak reformra, újításra van szükség, hanem előtte el kell temetni az óembert, hogy aztán teljesen új születhessen. Ezért fogadjuk el az igét ahogy a római levélben áll: "Az ítélet ugyan egyetlen ember folytán vitt a kárhozatba, a kegyelmi ajándék viszont sokak elbukásából vitt megigazulásra." Ez az ajándék pedig Krisztus. Az a Krisztus, aki felülről szállt alá, mint a friss hó és akiben nincs változás, sem fénynek sem árnyéknak, sem semmiféle emberi fondorlatnak, mert valóban megszületett és húsvétkor bűneinkből szabadulva feltámadt, hogy életünk ne csak ünnep hanem ajándék legyen!

Éppen ezért érzem szörnyűnek azt, hogy az ajándékhoz szervesen hozzá tartozó szó mára Magyarországon gyökeresen megváltozott. Ma a csomag nem örömöt és meglepetést, ajándékozó szeretetet jelent, hanem újabb kínokat és igazságtalanságokat. Az élet elleni dolgokat! Hiszen a könnyítés nagy része idegen cégek kezébe kerül, míg a családi szorítást csak mi szenvedjük. A jövőt ölik, ha egyáltalán emberileg valami maradt. Sajnos ma a csomag oda süllyedt, hogy szeretnénk inkább attól szabadulni, kiváltképp küldőjétől. Ma a csomag terhünkre van, mint túlérett, rothadó alma a fának, mint púp a hátamnak és mint nehéz sár a csizmámnak. Minden természetes, az élethez ragaszkodó érzés így viselkedik a teremtés óta. Ami nem az ajándékozó életről szól az kidobandó. Ilyen a bűn is. Böjt lényege, hogy szabaduljunk felesleges, Istentől távol tartó terheinktől. Néha a lejáratott tartalmú, szavatosságú csomagoktól is. Egyházunk a társadalom lelkiismerete kellene legyen - írta a minap egy kedves barátom. De mintha elállt volna a szavunk, a "lélek"zetünk. Ennyire megdöbbentünk? Ennyire félünk? Ennyire nehéz a csomag? Ennyire nem tudunk szabadulni a híd szélén állva súlyos nyakunkba akasztott gyilkos csomagunktól? Mert ha így van, akkor az botrány. Malomkő, melyről Krisztus Urunk is szólt. Nem akarok még megfulladni! Talán épp jókor jön idén is a böjt, az önvizsgálat. Bűneinktől felszabadulva talán merünk majd újra ajándékot adni és csomagot kapni, mert nem félünk, és ezt ki is mondjuk, le is írjuk: hiszen Krisztus megszabadított!

Megemlékezés az 56-os forradalom 50. évfordulóján; Dunaújváros központi ünnepség S.A.

Tisztelt Emlékező Gyülekezet!

Az életet és az ehhez rendelt időt ki-ki kegyelemből kapta. Ez szent és sérthetetlen. Senki se támadhatja az életet és annak minőségét, valamint az erre rendelt idő szabad mennyiségét. Ugyanakkor nem elég ezen alapvető emberi jogokat tisztelettel, békén kezelni, ehhez hozzá kell rendelni saját és elidegeníthetetlen egyedi és csodálatos értékeinket. Erre kaptunk mandátumot az Úristentől. Ma különösen is fontos erre gondolni, mikor a kegyelem ereje, az igaz élni akarás és a történelmi idők testamentumi konstellációja valami fontosat üzen. Ma 50 esztendeje annak, hogy napvilágot látott egy sokat szenvedett nép fájdalma. De hogyan emlékezhetünk erre? Jómagam sajnos szorult szível. Hiszen feltehetjük a kérdést: ünnep-e a mai? Mit is ünnepelünk? Azt, hogy kirobbant a forradalom melyet 13. napján a hatalmi és erőfölényével visszaélve az árulók és a diktátorok véresen levertek? Azt, hogy sokan életükkel fizettek érte? Azt, hogy több mint kétszázezren elhagyták az országot, és más nemzeteket gyarapítottak tisztes munkájukkal? Ezt aligha lehet jó érzéssel ünnepnek nevezni, hiszen ma se könnyű boldogulni e sok sebtől vérző hazában. Inkább azt érezhetjük, ha lélekben is nyitottan állunk a téren – amit bizonyíthat majd az itteni rendezési terv, hogy 56-ban felkiáltott ez akis nemzet és megnyittatott az igazság és a szabadság kapuja. Valami kilépett az utcára úgy, hogy felemelhette az ember az addig félrenéző tekintetét. Percre megállt a hazugsággyár és felvillant a szabad igazság. Minderről a Prédikátor így vall: „Az igazságosság felmagasztalja a népet, a bűn pedig gyalázatukra van a nemzeteknek.” /Péld 14,34/ Pár napig magasztos ünnep volt ismét a Magyar, hogy aztán bűn a 13. napon ismét csatát nyerjen. De a kegyelem ideje, az emlékezés órája nem lenne ünnep, ha nem gondolnánk idén az 550 évvel ezelőtt történtekre is. Arra, hogy 1456-ban maroknyi Magyar sereg Nándorfehérvárnál Hunyadi János vezetésével megállította a többszörös túlerővel velük farkasszemet néző Török sereget. Európát megmentettük. Mi egyedül. Segítség akkor se jött. A történelmi tett jelentőségét mutatja, hogy III. Calixtus pápa három bullában is elrendelte a déli harangszót. Ez minden délben többszörösen is igazi ünnep. Itt a városban is, ahol egyesek haragszanak a harangszóra és szerte a világon. Ám az, hogy 56 emléke miként gyaláztatott évtizedeken keresztül inkább csak szégyen. Szégyen, ha a Mindenható ajándékán túl – mely kegyelmi idő akár 50 akár 500 évente ismétlődhet – más hatalmakat hívunk segítségül. Mert a csillag mindegy milyen színű. Alakja ugyanazt árulja számunkra. Lehet az akár vörös, fehér vagy sárga, életünket és időnket meg nem váltja. Ellenkezőleg. Kihasználja, szétrágja és felemészti. Láthattuk, látjuk ma is. Ám ezzel ugye nem az indulat, hanem a gondolat hasít szívünkbe? Hiszen van nekünk saját csillagunk. Van nekünk saját történelmünk, ha úgy tetszik üdvtörténelmünk, saját országunk itt e Kárpát-medencében, földünk, koronánk és jogarunk, tudásunk és nyelvünk. Ez iránti olthatatlan vágy szörnyű tusája lappangott az emberek szívében akkor 56-ot megelőzően is. Ezt bizonyítja az egyházi krónikás is, melyhez mint evangélikus lelkész hitelesen nyúlhatok. 1945-ben véget ért a második világháború. Az Ideiglenes nemzeti Kormány népbíróságokat állított fel. Az elsők között tartóztatták le Túróczy Zoltán püspököt. Először tíz évet kapott, majd 46-ban szabadlábra helyezték. Ugyanígy támadták Ordass Lajos püspököt is. Ez az eljárás az egyház jövőjére nézve is baljós volt. Megkezdődött a magyarországi németek kitelepítése. Tolna-Baranyában és Somogyban a kitelepítések előtt több mint 50.000 evangélikus élt. A kitelepítések, majd 46-tól a lakosságcsere az egyházban jelentős létszámcsökkenést eredményezett. Trianon után ekkor szenvedte el egyházunk a második komoly létszámbeli megrázkódtatást. 45-ben a Magyar Kommunista Párt bekerült a kormányzásba. A koalíciós évek látszólagos nyugalma ellenére világossá vált, hogy a kommunista párt, ahol tudja, gátolja az egyház működését is. Saját embereivel szeleteli, aprózza az egységet. 1948 után az államhatalom nyíltan követelte az iskolák államosítását, a fakultatív hittanoktatás bevezetését, és személycseréket az egyház élén. Az Evangélikus Egyház részéről az iskolák önkéntes felajánlása nem történt meg, melynek fő okát a hatalom a bányakerületi püspök személyében látta. Ordass Lajos ennek ellenére nem volt hajlandó lemondani püspöki székéről, amiért kétévi fegyházbüntetést kapott, koholt köztörvényes vádak által. Az Elnöki Tanács egy tollvonással megszüntette a kötelező hittanoktatást, és elvette az egyházi ingatlanokat, iskolákat, kórházakat, szeretetintézményeket. Csak a templomok maradhattak. Az 50-es évek elején feloszlatták az egyház ifjúsági szervezeteit és egyesületeit. Megszűntek a népfőiskolák, a missziói intézmények. Csak az idősekkel és fogyatékkal élőkkel lehetett foglalkozni. Ellehetetlenítették az evangélizációt és cenzúra alá vonták az egyházi sajtót. Akkoriban a vesztes és megszállt országot lakosságnak gúnyolt emberek alkották, kik két kezükkel, tíz körmükkel építkeztek a romokon. 10 év embertelem munka után úgy érezhették némi enyhülés következik, a diktatúra enged megszorításából. Meghalt Sztálin és 1955-ben a Szovjetunió kivonta csapatait a szomszédos Ausztriából. Ám itthon mégsem történt semmi. A vasfüggönyt sűrűbbre szőtték és behatolt a félelem az emberek közé, sőt egész mélyre ásott. Illyés Gyula verse juthat eszünkbe, mely vers 56 november 2-án jelent meg az Irodalmi Újságban: „ Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben, … ott zsarnokság van az óvodákban, … nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban, … nemcsak a vallatásban, ott van a vallomásban, … mert zsarnokság szól lázból, harangozásból, a papból, kinek gyónol, a prédikációból, templom, parlament, kínpad: megannyi színpad;” Evangélikus egyházunk sem maradt ki az önkényből. Ordass Lajos és Túróczy Zoltán püspökök helyét kollaboráns emberekkel töltötték be. A helyzet felemásságát mutatja az 1956 szeptember 19-én tartott nagybaráti találkozó, ahol a tárgyalások nehéz pillanataiban Laborczi Zoltán lelkész látványosan lapozgatta a „Ludas Matyi” c. folyóiratot. A címlapon egy kéményseprő fehér papírost tartott a kezében, s a kép címe ez volt: "Tiszta lapot kezdünk!" Aki tiszta lapra akar írni, annak meg kell mosakodnia. Tisztulásra van szükség egyházunkon belül is. A kivezényelt Dezséry püspök támadásnak vette: "Ti bennünket térdre akartok kényszeríteni?!" Laborczi válasza nem váratott: "Nem akarunk senkit sem térdre kényszeríteni. Csak arra kérünk benneteket, térdeljetek mellénk!" Közös kereszthordozásra van szükség, ezért elfogadhatatlan, hogy egyesek visszaéljenek kétes hatalmukkal. A jó érzésű többség számára szánalmas próbálkozás volt a furcsán nyerenc vezetők kiútkeresése a válságból. Akkor is Isten igéje lett volna az igaz mérték, a helyes irány. „ Ha megvalljuk bűneinket hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket és megtisztít minden gonoszságtól.”/1Pt 1,8/ Ám az igaz bűnbánatnak és a töredelemnek jele sem mutatkozott. Isten helyére a hatalom, a pénz, és pusztító bálványok kerültek. Ézsaiás szavai aktuálisak voltak: „ Jaj azoknak, kik jogtalan rendeleteket hoznak, és csak terheket rónak ki. Mert elnyújtják a nincstelenek perét, megfosztják jogaitól népem nyomorultjait.” /Ézs 10,1/ A szabadság és az erkölcs válságát élte a nemzet. Hazug ígéretek és aljas álmok világa rettentette az embereket. „ ... Rájöttem arra, hogy nem a szervezés, és nem az üzemek termelése a legfontosabb dolog valamely ország vagy nép életében. Hanem az ERKÖLCS. Mert ahol ez nincs, ott SEMMI sincs. ... „- írja Wass Albert erdélyi magyar író. Ám a helyett, hogy belátták volna; szívből él igazán a nemzet, tovább zsarnokoskodtak. Így vezettek az események 1956 őszéig. 1956 október közepén a szegedi egyetemisták nagy gyűlésén érezhető volt a tenni akarás. Volt bátorságuk megszólalni: „Ez így nem mehet tovább! Be kell lássák ez így tarthatatlan…” Aztán Budapesten október 22-én az éjszakába nyúló műegyetemi gyűlésen 12, majd 16, végül a nyomtatás egyszerűsége végett 14 pontban a fiatalok megfogalmazták felhívásukat. Megjelent a Jövő Mérnöke c. egyetemi folyóirat, benne a Petőfi kör határozatával. Az ország vezetői vizsgálják meg az ifjúság problémáit!- sürgős döntést követeltek. 23-án a lengyelekkel való szolidaritást kifejezve békés menet indul a Bem szobor elé. Ezt először engedélyezik aztán nem. A történelem ismétli önmagát. Estére a tiltakozók egy része a Rádióhoz érkezik, hogy a közszolgálati média teljesítse kötelességét és olvassák be a 14 pontot. Nincs új a nap alatt. Az akkori karhatalmisták az ÁVO-sok azonban felfegyverkezetten védtékk a Bródi Sándor utcai épületet. Itt dördültek el az első lövések. A kirendelt katonatiszti főiskolások azonban nem vették fel a fegyvert saját népük ellen. Később a forradalmárok fegyvert szereznek és ostromolják az épületet. Az elhúzódó ostrom ideje alatt több mentő is érkezett a sebesültek elszállítására. Ám a 4.-5.-nél gyanút fogtak és kiderült, municiót szállítanak a rádióhoz. A kommunisták nem válogatnak az eszközökben. Másnapra az egész ország tudja: forradalom van. Az emberek reményteli és könnyes szemmel vonultak az utcákon. Csodálatos, hogy nem bújtak otthonukban és ki mertek menni a szabadba. Ismerős, ismeretlen egymásba karolt. Most már nem férkőzhet közénk a hazugság! Így vonultak örömmel, s tán sokan nem is tudták, hogy hova tartanak, de tették, tehették ezt szabad akarattal. Október 25-én az ünneplő tömeg tankokon a Kossuth térre érkezett, ahol az ÁVO-s golyószórók lesből támadtak. „Kire lövetsz belügyminiszter?” Több tucat halott. A forradalom Dunaújvárosban ezen a napon kezdődött, ám az ország bármely pontjánál tovább tartott. Egészen november 7-ig, az elnyomók forradalmának emléknapjáig. Ekkor már az országot száz szám lepték el a távoli K-ről ideparancsolt tankok. Még egy ideig kétségbeesett kiáltások voltak hallhatók az éterben; segítsetek! Segítsetek! De aztán Dunaújvárosban, az utcákon bujkáló utánfutós Ikarusra rejtett Rákóczi rádió adása is elnémult. Qui predest? – kérdezhetjük. Kinek az érdeke volt, hogy magunkra maradjunk? Nehéz rá válaszolni, de mindenképpen aljas és demagóg, ki utólag a 3. világégés megelőzésével próbálkozik. Számunkra majdnem minden megoldás jobb lett volna, mint a diktatúra. Százakat végezetek ki statáriálisan, s aztán ezreket börtönöztek be. Az ország november 4-i szovjet megszállása, majd a Kádár-kormány hatalomátvétele után megkezdődött a forradalom vívmányainak módszeres felszámolása, és a megtorlások időszaka. Az 1957/22-es törvényerejű rendelet értelmében bizonyos egyházi állások betöltéséhez az Elnöki Tanács előzetes hozzájárulása szükséges. Ennek alapján visszamenőleg felmentették a két püspököt. Ordass másodszori, ezúttal végleges félreállítására 1958. júniusában, néhány nappal Nagy Imre és társai kivégzése után, került sor. Az elkövetkező években számos lelkészt, teológiai tanárt, illetve hallgatót lehetetlenítettek el szolgálatában. A „csendes nyomorúság” éveire sokan emlékeznek vissza úgy, hogy nagyobb megpróbáltatás volt, mint a hadifogság, a „málenkij robot”, az internálás, az ÁVO rémtettei, vagy a legszigorúbb, hosszú évekig tartó fegyházbüntetés. „A fizikai verést felfogta az emebr, a másodikra meg annyira megedzett, hogy természetesnek vettem: engem csak szekercével lehet megsérteni. Látszólag mégis a második passió a nehezebb, mert az a sírig megmarad. Hazám fizikai sebeket adott, egyházamtól lelki sebeket kaptam. A felrepedt bőr behegedt, de az utóbbiak csak testem elmúlásakor múlnak el.” Böröcz Sándor megrendítő szavai ezek, aki nyolc évig volt a szibériai Vorkutában hazaárulás, kémkedés, a szovjethatalom elleni szervezkedés miatt. Eredetileg huszonöt évet kapott, mert a számítások szerint ennyi idő alatt merülnek ki a kőszén készletek. Amikor hazaértek, az ÁVO-sok úgy bántak velük, hogy volt, aki az oroszokat kérlelte, ne adják át őket a magyaroknak. „Minket Isten nem „odabüntetett”, hanem odamentett, hiszen itthon mindnyájunkat kivégeztek volna”. S talán ennél is megrendítőbb Mansfeld Péter tragédiája, kit 18 esztendős koráig tartottak fogva, hogy aztán a születésnapján végezhessék ki. Ezek mindent elárulnak a hatalomról. Gonosz korszak volt ez. Minden idők legtöbb áldozatát, 100 millió ember életét követelte a kommunizmus. Az életösztön és az idő mégis a forradalmat erősítette. Mert az életet a Teremtőtől és az időt kegyelemből kaptuk. Bár megfogyva, de törve nem a szabadság ott lappangott a hazaszerető emberek szívében, hogy aztán 33 év internacionalista várakozás után hihetetlen és hihetetlen mód a vasfüggöny végleg elrozsdásodjon, szétmálljon. Ott állt a nemzet, mint Mózes a Sínai hegyen és ocsudni sem tudott. „Szabadulj a múlt bűnös terheitől és a tiszta igazságot kövesd, hogy élhess, és birtokolhasd azt a földet, amelyet az Istened, az Úr ad neked.” – áll Mózes könyvében, s József Attila Hazám c. versében így ír: „Adtál földmívest a tengernek, adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak” A szabadsággal élni jól tán, azóta se tudtunk. Mintha az eltelt idő túszul ejtette volna e nemzetet. Szabadság és igazságérzetünk beszűkült, igényességünk pusztán anyagiasságban mérhető. Be kell látni: nincs ez így jól. Nem mehet a teremtény teremető Úra ellen, nem élhet szülőföldjén idegenként és hazugságban a nemzet. Összefogásra, igaz megújulásra, megtérésre van szükségünk. Mindez hitem szerint csakis Isten segítségével történhet. Nélküle jót tenni aligha tudunk. Bizonyította ezt történelmünk. István testamentuma, Mária gazdag országa Európa közepében tovább élhet. Rajtunk múlik. Tenni és hinni akaró bátor elhatározásunkon múlik, ahogy ez a hit indította el a forradalmat 50 esztendeje is. A forradalomhoz való jogot pedig tőlünk nem vehetik el! Így hát csak a szeretet szabhat határt a lelkesedésnek, a hazaszeretetnek. „ Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, … Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel” kell élnünk- ahogy mondja Pál apostol is. Addig, amíg ez az indulat egységesen nincs meg bennünk, Tisztelt Honfitársak, nem lehetünk méltók 56 emlékére. Ezért is kérek most mindenkit, hogy taps helyett csendes és töredelmes imádsággal álljunk meg, és hallgassunk az Úr Jézus szavára, ki így könyörgött érettünk főpapi imádságában: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Végül, a rövid könyörgés után aki még tudja, mondja velünk együtt a Himnuszhoz hasonlóan – nem pusztán némán hallgatva, a Mi Atyánk imádságát: Kegyelmes Urunk! Könyörülj rajtunk, s azokon kik életüket, szabadságukat adták a szabadságért! Bocsásd meg az elnyomók bűneit és enyhítsd a szenvedők és emlékezők fájdalmát. Könyörülj rajtunk bűnösökön és hallgass meg minket az Úr Jézus Krisztusért, kinek nevében így imádkozunk: Mi Atyánk… Ámen.

Úrvacsorai igehirdetés 2006 őszén:

Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban! „In medias res”, azaz a dolgok közepébe vágva láthattuk, ill. hallhattuk, hogy Saul vak. Nem lát körülötte senkit és semmit csak a nagy fényesség vakítja tekintetét. Legfontosabbnak hitt érzékszervét veszítette el, a látását. Mi, kik látóknak mondjuk magunkat, el se tudjuk képzelni milyen a teljes sötétség világa. Megszoktuk a világot, olyannak amilyennek látjuk. Amit nem látunk az nincs. S láthatjuk: ezt ki is használják. Leginkább szemünkön keresztül mérgeznek, szemünkön keresztül manipulálnak. Miért? Gondolkodjunk egy kicsit, ha még képesek vagyunk rá önállóan. A szemünkön keresztül közvetlen a szívhez lehet szólni. A szemen keresztül lehet kábítani, hipnózist alkalmazni, szemenszedett hazugságokkal irányítani, és akár a tekintettel ölni is. Szemlátomást ezt megszokuk. Csak idefelé jövet hányszor tévedt tekintetem óriásplakátok csábító autóira vagy más egyebeire. S mikor este fáradtan a házi bálvány elé roskadok, mennyi mérgező villanás futkároz mint hideg a hátamon, és észre sem veszem tudatmódosító mérgező hatásuk. Hiszen mikor elalszom előtte, még álmom is ostoba és felszínes marad, behálózzák azt szörnyűséges célok és eszközök. Saul nem lát senkit és semmit körülötte. Teljesen megvakult. Nem csak fél szemére, mint Sütő András 1990 márciusában a marosvásárhelyi pogrom provokációjában, vagy mint az a fél szemére gyengén látó fiatal, kinek ép és egészséges szemét lőtték ki október 23-án a felfegyverkezett karhatalmisták. Nem. Saul mind szemére, mind addigi világképére teljesen megvakult. Egy snitt és vége addigi életének. Három nap, mint világtalan, három nap az elveszettség állapotában, három nap a mélységben sokaknak elég ahhoz, hogy átértékelje életét. Esetében is igaz a mondás: példás pandúr lett a rablóból. Már 30 esztendősen oly tisztségviselői rangot kapott, mellyel az akkor ismert világ felében irthatta a keresztyéneket, így még inkább döbbenetes a fordulat ígéretesnek kínálkozó karrierjében. Épp csak beitta a sivatag homokja István vérét, ahol Ő felügyelt, hogy „szabályosan” folyjék a pribékek kövezése, máris a főpap felhatalmazására lóhalálában vágtat inkvizíciós csapatával Damaszkuszba. Hitt feladata igaz voltában, abban, hogy szent ügyet szolgál, hiszen minősített gamálieli képzése volt. Isten nevében, tettre készen áll, már-már fanatizálva küldetését, hogy az un. Keresztyén szektákat teljes mértékben megsemmisítse. József Attila Tiszta szívvel c. versében valahogy így ír: „Harmad napja nem eszek se, sokat se keveset, …”a végén” ha kell embert is ölök” S valóban; idáig jutott a példás életű, értelmiségi római polgár, mert mint írja később „a lepel felfedetlenül maradt, mindaddig, míg Krisztusban el nem tűnik”/”Kor 3,14/ „Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.” – áll a Károli fordításban. Mert Saul nem lát maga körül semmit és senkit csak egyedül Jézust. „csak egyedül Őt” Jézus közelsége, az Ő leplezetlen valóságos jelenléte relatívvá homályosítja földközeli állapotunkat. Saul úgy esik le a magas lóról, hogy közben az egekig emeli fel a Krisztus kegyelme. Kis hazánk történelme is bizonyítja. Minél mélyebbre zuhanunk, annál inkább megmarad a kegyelem. Ahogy Reményik Sándor írja: Akkor megnyílik magától az ég, Akkor - magától - szűnik a vihar, Akkor - magától - minden elcsitul, Akkor - magától - éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától - friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem. Saul nem akart megváltozni, de szemtől-szembe Krisztussal, minden zavaró elem kiiktatva, vakon is belátja: új életre van szüksége. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, s íme újjá lett minden.” /”Kor 5,17/ Újjá kell születnünk, mit mondja a sötét leple alatt Jézus Nikodémusnak. A káprázat, a csontig égő fájdalom, a tűz, a tisztulás és a zuhanás azonban nem maradhat el. „Tetszettek volna forradalmat csinálni.” Az igaz bűnvallás nem maradhat el. Inkább háromszor mint egyszer sem. Megspórolhatatlan. Nem véletlen, hogy az ApCsel-ben 3x fordul elő Saul megtérésének történeti példája. Csak így állhatunk meg most is előtte. Térdre zuhanva, lesütött szemmel és minden világi elemet kiiktatva, sötétben és némán. Csak reá szabad figyelnünk. S, ha így van, akkor a bűnbánat és a katarzis idejekorán szabadon megérkezik. Nem kényszerből, nem parancsra, hanem ha az ember is úgy akarja. És ez az isteni szeretet csúcsa. Először ad szabadságot, hogy minden kényszer nélkül dönthess. Igen vak voltam, de már látok. Saul is csak így kaphat új nevet, csak így kezdhet új életet, csak így építhet új egyházat. Krisztus egyházát. A kegyelem ideje elérkezett és a Szentlélek keresztségben kapott Pál nevű apostol által jut el az evangélium az egész világba. Pál csak így szeretheti azokat, kiket még három napja üldözött és viszont így, ha szabadságot kaptak erre. Az ellenséget se lehet szeretni parancsra, csakis, ha szabadságot kapunk erre. Pál a damaszkuszi úton a szeretet szabadságával találkozott Jézus személyében. S mivel sem az ország, sem a személy nem szabad, ezért oly kevés a szeretet a világban. Szükségünk van a sötétre, ideiglenes vakságra, hogy kiszabaduljunk megkötözöttségeinkből, előítéleteinkből, anyagiasságunkból, irigységünkből. Hogy szabadon tudjunk szeretni, hogy szabadon tudjunk választani. Példa erre a minapi e-mail, mely Andorka Eszter könyvét mutatta be. Az információk közül egyedül az ára hiányzott – melyen nekem is elsőre megakadt a szemem. Miért!? Hisz osztálytársam volt! Számít az ára? Nem mindegy? Hát lehet kilóra mérni szabadságot, szerelmet, életet, és hitet? Úgy néz ki igen. De boldogok, akik nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra néznek. Nap, mint nap bele kell vakulni a káprázatba, hogy aztán megtért lélekkel az újjászületésben kapott keresztyén névvel szabadon lássuk, és ne csak nézzük a lehetőségeket. Így hunyjuk le szemünket és valljuk meg bűneinket, hogy az Úr Jézus kegyelméért megmaradjon életünk az érzéki világon túl is! Ámen Stermeczki András

A lelkészi jelentés 2012-ről:

LELKÉSZI JELENTÉS a 2012-es évről „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük”/Zsid 13,14/

2012-ben Krisztus kegyelmével valóban célhoz értünk, hiszen az Ő erőtlensége megőrizte életünket. Istennek legyen hála érte! 2013-ban az év igéje azonban valami más útravalót ad nekünk. Egyfajta hontalan, de egyúttal gondtalan szemlélésre hív bennünket ez az ige. Ha cinikusan olvassuk a textust, mindjárt kitűnik a ma oly divatos szóként aposztrofált „kirekesztő volta”, hiszen miért csak a városiakat említik meg benne? Talán már akkor is leírták a vidék lakosságát, amint tették ezt az előző év végén? Nem tudom, de akár Kisapostagra, vagy a többi kedves falunkra gondolva nem ragadhatunk le a szöveg statikus értelmezése mellett. Nyilván a teológia segítségét kérve rájöhetünk arra, hogy a város kapcsán a mennyei Jeruzsálemre utal a levél ismeretlen szerzője, hiszen korábban a 12. versben ezt említi. Ugyanakkor a Jelenések könyvében is János apostol erről a helyről ír. Az eljövendő tehát Isten országa, ahol Krisztus uralma ad bűnbocsánatot és örök békességet. Ott, a Noé idejében kapott áldás teljessé lesz, és nem csak a vetés és az aratás öröme osztatik meg mindenkivel egyenlően, hanem az élet egyéb gyümölcseiből is bőséggel lesz. Addig azonban a mi felelősségünk, hogy a meglévőkkel bölcsen és szeretetteljesen gazdálkodjunk! A 2012-es évben miként gazdálkodtunk? Erre a kérdésre kétféle válasz adható. A gazdaság és a számok világa az egyik, a másik pedig az érzéseké és a szíveké. Előbbire néhány statisztikai válasszal szolgálhatok, melyről a későbbiekben a számok is többet elárulnak. Én azonban az utóbbi szubjektív elemzésére vállalkozom szívesebben, hiszen lelkészi hivatásom is inkább erre kötelez. 2012-ben az anyakönyvi kimutatás szerint 25 keresztelő (7 felnőtt), 5 esküvő, 2 konfirmáció, 10 temetés és Kisapostagon pedig mindösszesen 5 temetés volt. A város esetében ez még mindig jónak mondható, azonban Kisapostag kapcsán jó lenne ha ez a statisztika végre változna. Erre azért van remény, hiszen a megújult gyülekezeti központunkban erre bőven van lehetőség. Ennek részletesebb kidolgozása a lelkészi munkaterv részét képezi. A kazuális szolgálatok mellett a számokat tovább göngyölítve a következők írhatók le az elmúlt esztendőről: áhítatokkal és úrvacsorai istentiszteletekkel együtt összesen 223 istentisztelet, 60 bibliaóra, 21 konfirmációs óra, 471 hittanóra, 57 ifjúsági óra, 10 koncert, 16 előadás, 216 látogatás, 21 lelkigondozói beszélgetés és 21 esküvői előkészítő, 13 presbiteri, 8 szeretetvendégség, 3 családi hétvége, 26 felújítási és 215 egyéb alkalom volt. A statisztikai adatok részletes kimutatása mellékletét képezi a lelkészi jelentésemnek. Ezek közül kiemelném azt a két istentiszteletet, ahol beiktattuk a megválasztott tisztségviselőket, és a két presbitériumot Dunaújvárosban és Kisapostagon. A 2012-es év a Magyarországi Evangélikus Egyház és gyülekezeteink életében is az általános tisztújítás jegyében telt. Ennek lehettem tevékeny részese a gyülekezeteinkben, az egyházmegyében és a zsinaton is. Isten áldása kísérje és őrizze a megválasztottak életét és munkáját egész egyházunkban! Ez vonatkozik gyülekezeteinkre is, ahol a városban két presbiterünk távozott (sajnos gondnok úr az év elején elhunyt), valamint Kisapostagon felügyelő asszony és gondnok úr is „nyugalomba vonult”, de ugyanúgy aktív és tevékeny tagja azóta is gyülekezetünknek. Ezennel is szeretném megköszönni az Ő áldozatos munkájukat, amely lelkészeken és évtizedetek átnyúlott. Ezt a szolgálatot ismerte el az egyházkerület Fülöp Mihályné Ilonka néni felügyelői és Szurma József gondnoki tevékenysége kapcsán a Bonyhádon átadott hűségéremmel. Jóleső, büszke érzés volt őket a színpadon látni püspök úr és a többi kitüntetett körében. Gratulálunk nekik! Dunaújvárosban 3, Kisapostagon pedig 3 fiatalabb presbiter testvérünk iktatására került sor. Isten hozta őket körünkben és remélem megtalálják feladataikat gyülekezeteink épülése végett! Hiszen feladatunk bőven van. Kisapostagon a felújított gyülekezeti házunkat meg lehet tölteni programokkal és emberekkel! Ezen kis házat és annak udvarát gondosan kell rendben tartani. Mindez a városban is fontos, de ott több mindent tudtam elvégezni, hiszen az állandó jelenlétemből és otthonomból fakadóan ez természetes. Így tudtuk több ütemben lebonyolítani a városi templom és parókiafelújítást az egyházmegye anyagi segítségével. Kijavítottuk a beázást, felújítottuk a fűtésrendszereket, felcsiszoltam a parkettát és kifestettük a termeket, lefestettük a külső faszerkezeteket. Köszönjük mindazok segítségét, akik ezekben közreműködtek. Nem mehetünk el szó nélkül a 2012-es év legnagyobb beruházása, a kisapostagi gyülekezeti központunk felújítása mellett. Ennek ünnepi átadása Gáncs Péter püspök úr és L. Simon László államtitkár úr - 2 -

jelenlétében 2012. június 30-án volt. A beruházás még 2011. év őszén kezdődött, de érdemi része átnyúlt a tavalyi évre. A 2008-ban beadott MVH-s pályázat, több év késéssel, végül is 2011-ben 100%-os támogatással nyert, de előfinanszírozott konstrukcióban. Ezt a országos egyházunk segítségével tudtuk megoldani. Jelenleg az elszámolás izgalmas időszakát éljük. Módosítások után tavaly év végén sikerült benyújtani az elszámolási kérelmet, Kutrovácz István vállalkozó bonyolításával, aki a kivitelező volt a nem kis összegű projektben. Bízunk benne, hogy a vállalkozónak átutalt összeg a kiírásnak megfelelően 100%-ban kerül kifizetésre, melyet továbbutalhatunk a MEE részére! Az ingatlan fenntartása azonban a mi feladatunk. Ennek nehézségei már jelentkeztek a 2012-es évben. Mind a rezsi kigazdálkodása, mind a terület rendben tartása felelősséggel jár. Erre gondolni kell az év igéjének továbbköltözésre buzdító üzenete ellenére is. Hasonlóan a városban is. A várostól átvállalt kulturális feladataink komoly terhet mértek 2012-ben is kis gyülekezetünkre. Az önkormányzattal kötött megállapodás ezt némi mód ellensúlyozta, de a költségeket előre kell vállalni. Ez sem könnyű feladat. Ezt nekünk kellett kigazdálkodni. Igyekeztünk spórolni, de ennek vannak fizikai határai. Alapítványunk segítsége pótolhatatlan, de a 2012-es évben sorra elmaradtak a pályázati kifizetések, ugyanakkor többszörösére nőttek az adminisztrációs követelmények. Pl. már kötelező itt is a kettős könyvelés. Eddig Tóth Mártika vitte egyedül a hátán az alapítványi papírmunkát, de idénre ezt tovább kellett adni. Hálásan köszönjük Mártika segítségét, aki férje betegsége és szomorú halála ellenére is vállalta ezt a munkát! Ugyanígy köszönjük a gyülekezeti pénztárosok munkáját is! Suska Józsefné és Tóth Ferenc precíz szolgálata nélkül összeomlana gyülekezeteink adminisztratív rendszere. Köszönjük Dr. Baráth Károly és Szolnoki Ottó felügyelő urak állandó jelenlétét gyülekezetünk életében. Ők azok, akik szintén rendszeresen részt vesznek alkalmainkon. Mindkettőjükkel, összesen 12 fővel vettünk részt októberben a Bajor-Magyar Evangélikus egyház partner kapcsolatának 20 éves jubileumát ünneplő találkozóján Nürnbergben. Itt találkoztunk német testvérgyülekezetünk három tagjával, kik segítették utunk megvalósulását. Értékes és izgalmas gyülekezeti kirándulás volt ez. Kisapostagon ennek fényében rendeztünk november végén egy halleveses szeretetvendégséget. Decemberben pedig a városban a Túrmezei Erzsébet születésének 100. évfordulójára kinevezett emlékév kapcsán hívtuk meg előadásra Görög Zoltánné Hajnika testvérünket, aki a diakonisszákról tartott előadást. Számos egyéb előadás, koncert és kiállítás gazdagította még a 2012-es esztendőt. Ezek a teljesség igénye nélkül a következők voltak: Kaisler Gitta festő, Rell Kata és Gellényi Zsuzsa textilművész, a szombathelyi kézműveskör, a MEE Múzeumának „Egyházüldözés a Kádár-korszakban című kiállítása, a Viadana kórus, a Városi Vegyeskar, Rákász Gergely orgonaművész, a Széchenyi Gimnázium, a Qintia zenekar, a Sándor Frigyes Zeneiskola tanárainak és zenekarának koncertjei mind templomunkban voltak megrendezve. Ezeken kívül számos program és előadás öregbítette az itt folyó munka hírnevét. Többször éltünk a közösségi kemence adta lehetőségével, így vendégeltük meg pl. a bényei evangélikusokat is. Nem maradhattak el a nyári táboraink. 2012-ben Kismányokon volt a hittantábor közel 40 gyerekkel, és a Szélrózsán 22 fiatallal vettünk részt, ahol több sportszámban dobogós helyezést értünk el, pl. focicsapatunk országos 2. lett. Ezek ellenére az ifjúsági munkára több időt érdemes fordítani, hiszen számos ifi óra maradt el érdeklődés hiányában. Ugyanígy a városi bibliaórákat is újra kell gondolni. Gyülekezeteink hitéleti megújítása időszerű. Rácalmástól Kisapostagig az ingatlanjaink állapota gondos gazdáról tanúskodik, programjaink is szép számmal voltak, de a gyülekezeti aktivitás mégsem tette lehetővé tejes önállóságunkat. Talán nem érezzük igazán magunkénak evangélikus vallásunkat és egyházunkat? Lehetne-e többeket bevonni programjainkba? Lehetne-e több munkatársat aktivizálni? Gondolok itt a kertrendezéstől a honlapkészítésen át az újságírásig (2012-ben is négy kőr levelünk jelent meg) sok apró és nagyobb teendőre. Hiszen csak így érezheti mind több hozzánk kötődő testvér azt, hogy szükség van rá. Erre jó példa a templomrendezés, mert az a pár asszony, aki ezt elvégzi bizony állandó tagjai az istentiszteletnek is. Köszönet nekik is, de ugyanígy az aktív presbitereknek is hála, kik jelenlétükkel erősítették várainkat Kisapostagon és Dunaújvárosban! Bízom benne, hogy az elvégzett munka és a hűséges szolgálat 2012-ben is az eljövendőt kereste, amely Krisztus Jézus által adatott! Dunaújváros, 2013. január 2. Stermeczki András

Munkaterv 2013-ra:

LELKÉSZI MUNKATERV a 2013-as esztendőre „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük”/Zsid 13,14/

A 2013-as év igéje első látásra elbizonytalanít. „De hát itt nincs is otthonunk, akkor meg minek annyi aggódás és gondosság?” A parúziavárás azonban nem elsősorban egyfajta antiurbánus anarchiát jelent, hanem az igazi megtalálásának e világi örömét. Az Eljövendő – nem véletlen a nagy kezdőbetű – ugyanis az Úr Jézus Krisztus, akinek születését, azaz Földre érkezését nem is olyan régen, karácsonykor ünnepeltük. Tehát már nem is csupán várakozunk, hiszen itt van, hanem a Vele való mennyei közösséget építjük. Hiszen „Isten Országa közöttünk, bennünk van!” Ezt a várost, ezt az országot építhetjük tovább, ebben az évben is, és ehhez minden lehetőség adott: Van élő Krisztusunk, aki nem csupán megváltott, de fel is támadott a Golgotai keresztről Ennek következményében van Lélek, aki nekünk is adatott, hiszen nem véletlen volt a pünkösd Van közösségünk, ahol a Lélek által lelkesedhetünk mi is, és mi másokat, hogy így épüljünk Vannak csodás templomaink, melyeket nagyjából felújítottunk, azaz adott közösségeink otthona Van múltunk mind az egyházban és mind a hazában, mely gazdagítja jelenünket és jövőnket is Van hat évre újraválasztott felelős testületünk, ahol a munkát koordinálni és megvalósítani kell Van városunk és falunk, ahol a legkedvesebb emberek élnek, akik az Eljövendő szavára várnak Ilyen gazdag háttérrel, ilyen bőséges lehetőséggel állunk ma az Úr 2013-as esztendejének kapujában Az előző évek terveinek tükrében mely szolgálatokat kell megőrizni és melyeket kell megerősíteni? Az állandó és változó alkalmak, programok rendezett és rendszeres megtartása, továbbépítése Új elemek és alkalmak bevezetése, ezek kidolgozása, további fejlesztése, többek aktív bevonása A „balatonszárszói” fiatal családos gyülekezeti konferenciák folytatása, Bonyhád után Fóton? Évközi találkozók a szárszóiak számára is, akár főzéssel egybekötve, kihasználva a kemencét Az ifi és konfis csoportok újraindítása, a fiatalok felkeresése, akár csoportosan, kirándulások A bajor testvérkapcsolat ápolása, a tavalyi „jubileum” után kérdéses, hogy jönnek-e v. menjünk? Városi misszió a kultúrát is bele értve, azaz koncertek kiállítások további evangélikus öntudattal /Ez 2012-ben remekül megvalósult, hiszen MEE Orsz.Múzeumának okt. 23-i kiállítása remek volt!/ Kapcsolódás a tematikus évhez, de már előretekintve 2017-re a reformáció 500. évfordulójára!!! A kazuális szolgálatok kapcsán adódó lehetőségek hatékonyabb felhasználása, „emberhalászat” Folyamatos jelenlét az óvodákban, iskolákban, esetleg valahogy bejutni a főiskolára is, amely az idei évtől komoly változáson megy át, hiszen felmenő rendszerben újraindul a hit és erkölcstan Az önkéntességet beépíteni a gyülekezetünk életébe, akár „belső”, akár „külső” emberekkel Jó kapcsolat az önkormányzattal, annak ellenére, hogy három éve folyamatosan nem fizetnek ki Gyülekezeti tagok látogatása, akár nagyobb munkamegosztással is, beleértve a presbitereket is A kisapostagi mvh-s beruházás, elszámolása és az ebből adódó előnyök jobb kihasználásai A kisapostagi ingatlanok gondos ápolása, gazdaságos működtetése, mind több nyitott alkalmak A kisapostagi gyülekezet fiatalítása az istentiszteleti részvétel tekintetében is, a karzat lehetősége Az udvari játszótér kinyitása, a nyitvatartási rend kiírása, hirdetőtábla, felvigyázók, asszonykör Kisapostagon hivatali idő megadása, ügyelet, állandó templomi jelenlét, amint volt ez korábban A kismamaklub újraindítása a városban és mindez átgondolása Kisapostagon, ill. játszóházak Apostagi gyülekezeti testvérkapcsolat elindítása, Betlehem építése az udvaron 2013 adventjére Vendég szolgálattevő lelkészek meghívása egy-egy közös alkalomra, akár vasárnapi jelenléttel, Káposzta Lajos ny.esperes úr, Reisch György lekész úr, Nagy Tamás építész meghívása sz. vendégséggel Kötelezettségeink vállalása /LMK, zsinat, egyéb települési közéleti jelenlét, kiemelve a missziót/ Az elektronikus kapcsolattartás lehetőségeinek nagyobb kihasználása, címek, honlapfrissítések... Ismét rendhagyó presbiteri gyűléseket kell szervezni, összevontan és akár újabb helyszíneken is A bibliaórák fellendítése a városban, ahol a lelki élet megújulására, az imádságra nagy a szükség Környezettudatos és fenntartható fejlődés, amelyben nem feledkezünk meg egymásról és a reánk bízottakról sem a jövőben, hogy unokáink is hálaadással és örömmel éljenek ezen a földön is! A krisztusi lelkület megtapasztalhatóbb megteremtése,hogy őrálló és világítótorony legyen a ház!

Dunaújváros, a 2013-as esztendő január 7.-éjén, vízkereszt ünnepét követő hétfőjén: Stermeczki András

LELKÉSZ JELENTÉS a 2013-as évről „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük”/Zsid 13,14/ „De nekem olyan jó Isten közelsége!”/Zsolt 73,28a/

A 2013-as év igéje mintha az ember vándorlétét emelte volna ki. Mint egy beduin törzs, amely csak keresi a helyét a világban, de nem találja. Idén arra kaptunk bíztatást, hogy megtaláljuk. Nyilván a munkaerőelvándorlást és a negatív demográfiai hullámot nem tudjuk megállítani, de közvetlen környezetünkben mégis van feladatunk akár ezen a területen is. Fontos, hogy látszódjon életünkön az elhívatottság, az a boldogság, amit Isten közelsége jelent számunkra. Az Isten ugyanis jó. Nem szép, nem ügyes, nem trendi és celeb, hanem jó. Olyan jelző ez, amit jó érzéssel mondunk ki minden reggel, napközben és este is. Tesszük ezt a világ legtöbb nyelvén. Tegyük hát magyarul is, amikor a felülről érkező páli „jó adományokra” és az elvégzett jó szolgálatokra gondolunk. Ha a 2013-as esztendőt egy szóban kellene jellemeznem, akkor azt mondanám sűrű. Jó sűrű volt. Ez a jelző nem csupán a statisztikai adatokra utal, hanem az elvégzett munkára és az új kihívásokra is. Nyilván elsőként kell említeni a 2013 szeptemberétől órarendbe illesztett hit és erkölcsoktatás minden lehetőségét, de ezek nehézségeit is. Ugyanakkor ez a munka nem csupán szeptemberben kezdődött, hanem már tavasszal, amikor számos iskolában kellett megjelennem, és az idei évben nem utoljára hallott szóval „kampányolnom”, persze az evangélikus hitoktatás mellett. Ennek eredményeként minden iskolában van beíratott evangélikus hittanosunk, noha igen eltérő létszámmal. Második „sűrítménye” volt az évnek a hivatalvizsgálat, ami „természetesen” igen jó eredménnyel zárult, köszönhetően pénztárosunk önzetlen és precíz munkájának, felügyelő Úr állandó jelenlétének és a tisztségviselők, presbiterek szolgálatának, valamint annak, hogy elsőként alkalmazom évek óta az egyházmegyében a digitális szolgálati naplót. Azt is mondhatnám kipipálva,de az alapos felkészülés további rendszerességre kötelez, és itt a hangsúly a jó renden van. Harmadik helyen megosztva áll a nyári táborok sora és egy személyes jellegű vállalásom záróakkordja. Idén úgy alakult, hogy ismét mi láttuk vendégül bajor testvérgyülekezetünk idelátogató kedves tagjait. Ez Balatongyörökön volt, melynek külön báját az adta, hogy az időközben gyülekezetet váltott lelkész elég későn értesítette mindkét felet, hogy mégsem jön el hozzánk. Így minden felkészülés rám maradt. Természetesen két nyelven folyt a konferencia, melyben külön köszönet az akkor még iskolai teher nélkül, de elfoglaltsággal bőven ellátott feleségemnek és felügyelő úrnak, aki szintén velünk volt és támogatta a tábort a keszthelyi kirándulással is. Emellett a „szokásos” hittantáborunk ismét új helyszínen, Súron volt 40 fővel. Jó volt. A személyes jellegű „sűrítményt” feleségem őszi munkábaállása mellett a tavaszi szakdolgozat megírása és az államvizsgára való felkészülésem jelentette. Én pedig azt jelentem, hogy kíváló minősítéssel meg is védtem. A diplomámat nyilván hasznosíthatom a hitoktatás területén is. Ezek után álljon itt a 2013-as év, a száraz statisztikai számok tükrében: kazuális szolgálatok 64 (ebből keresztelő 25 Dujv., 3 Kisap., konf. 7, temetés 19 Dujv., 3 Kisap., esküvő 8), áhítat 60, istentisztelet 148, látogatás 248, hittanóra 533, bibliaóra 85, ifjúsági óra 77, konf. 25, előkészítő órák (ker, esküvő) 53, adminisztráció 156, hivatali munka 76, lelkigondozói beszélgetés 42, megbeszélés 63, presbiteri gyűlés 13, szeretetvendégség 4, koncert 9, ügyintézés 23, kerti munka 19 LMK 8, lelkészkonferencia 3, zsinat 3, és egyéb 189 alkalom volt a lelkészi naplóba rögzítve. Ez összesen 1876 alkalom, melyek átlagosan 2-2,5 óra lelkészi és egyéb elfoglaltságot jelentettek. Persze ezen adatok mögött nem csupán az elvégzett szolgálat áll, hanem azon felebarátaink, kikkel bármilyen kapcsolatba kerültem és reményeim szerint elsősorban a gondviselő jó Isten, akinek akarata nélkül hiábavaló minden küzdelmünk. Neki köszönhetően álltunk a vártán hittel és büszkén 2013-ban is, annak ellenére is, hogy a növekedést gyülekezeteinkben nem elvárásaink szerint láttuk. Fel kell tenni tehát a kérdést: terveinek megfelelnek-e az Isten akaratának? Az állandó növekedés egy véges lehetőségekkel bíró világban tartható-e? Az olykor rapszodikus kiszámíthatatlansággal érkező válságok is ezt bizonyítják. Nem tarható a megtervezett és a lineáris növekedés. Számomra ez nem is kérdés. Inkább arra kellene választ találnunk, hogy mi az ami az Istennek is tetsző Dunaújvárosban és Kisapostagon? Hiszen ha ehhez közelítünk, akkor az Ő áldása is közelebb visz bennünket a Teremető Istenhez.Ennek részleteit azonban nekünk is ki kell dolgozni 2 - Ezen az úton próbáltam évekkel korábban elindulni, mikor a missziót tágabb körben értelmezve számos programot szerveztünk gyülekezeteink köré. Ez rengeteg energiát, anyagiakat és szervezést igényelt. Így alakulhatott ki egy un.”szárszói” csapat és így szerveződött egy inkább kultúrális és közéleti társaság Dunaújvárosban. Számvetést tarván – hiszen egy lelkészi jelentés ilyen tartalommal is bír – arra a pragmatikus megállapításra juthatunk, hogy nem érte meg. De ha primér szempontként csak ez áll a szemünk előtt, akkor mi végre vagyunk a világban? Főleg a városban, de ez mára világméretű jelenséggé vált, hogy a fiatalok egyre inkább gyökértelenné válnak. Nehéz őket egy gyülekezetbe integrálni, különösen hosszú távon. Tanulnak, aztán elköltöznek, munkát keresnek és családot sajnos egyre kevesebben alapítanak. A „fészekrakás” áldásos folyamata a jóléti világban komoly válságban van. Ugyanakkor az idő könyörteleneül eljárt felettünk és a klasszikus lutheránus szellemiséggel bíró hitvalló testvéreink is lassan elköltöznek közülünk. Azt gondolom bizonyosságra és több élményre van szüksége az embereknek. Amint Lukács is írja: „Mert az Isten országa közöttetek van!” Ez mennyire látszódott rajtunk 2013-ban? Sajnos a kis „vetőmag” közösségek hiánya érezhető. Kisapostagon a felújított gyülekezeti házunkban több programot szerveztünk. Köszönjük azon lelkes testvéreink segítségét, akik ebben buzgolkodtak. Így rendeztük meg első és rendhagyó alkalommal az Apostag-Kisapostag-i gyülekezeti találkozót, több alkalommal vásárt és játszóházat is. Három kiállításnak adott otthont a kis ház és idén először a betlehemest is a templomudvaron állították fel. Valami talán elindult, de a fiatalok aktivitása itt is komoly kihívás számunkra, nem beszélve arról, hogy a pályázat elszámolásával még mindig adósak vagyunk. Az MVH részéről hosszú hónapokon át nem kapunk választ, noha már második éve annak, hogy benyújtottuk kifizetési kérelmünket. Remélem ez évben végre kifizetik a 100%-os támogatást és továbbutalhatjuk a MEE részére. Alapítványunk számára is nehéz év volt a 2013-as. Működési támogatást nem kaptunk, pályázaton nem vettünk részt, csak az 1%-ra és pár áldozatkész testvérünk befizetésére támaszkodhattunk. Köszönjük nekik. Ugyanakkor a karácsonyi segélyezés és a gyermekek csomagja alapítványunk feladata volt, a templom kulturális működési költségeinek egy része mellett. A beszámolót erről később mellékeljük, ha elkészül a mérleg is. „Klasszikus” lekipásztori munkám mellett vállalt feladataimat elláttam. A MEE zsinati ülésein részt vettem, ráadásul az új ciklus kezdetén jegyzővé választottak. A HÍD Egyesület elnökségében továbbra is munkálkodom és a Kórház Etikai Bizottságában is. Templomaink kulturális oázisként működnek az egyre inkább kiszáradt világban. Kisapostagon is ennek híre ment és a városben ez már természetes. Az elmúlt évben nagyobb felújítási munkánk nem voltak, de a meglévők rendbentartása is a gondnoki munkák hiánya miatt nem kis terhet tesz rám. Köszönjük mindazok segítségét, akik templomainkban és azok körül szolgáltak. A kisapostagi és a dunaújvárosi asszonyok munkája nélkülözhetetlen és becsülendő kincs! Köszönjük felügyelő úrak állandó jelenlétét, dr Baráth Károly és Szolnoki Ottó példamutatását. Pénztárosaink rendszeres munkáját méltatja a hivatalvizsgálat alkalmával tett elismerés. Köszönjük Kiss Sándorné rácalmási – immáron kétheti rendszerességgel – Suska Józsefné kisapostagi és Tóth Ferenc dunaújvárosi pénztáros odaadó segítségét. A presbitériumok aktivitása majdnem teljesnek mondható. Kisapostagon Bánkúti Kati ötletei és munkája felrázta a kis közösséget, Dunaújvárosban a rendszeres és modoros alkalmak biztosították a törvényességet és a kontinuitást. Említésre méltó az év elején tett elhatározásunk, miszerint meghívjuk azon testvéreket, akik a dunaújvárosi templomépítésben elévülhetetlen érdemeket szereztek, de nem a közelben élnek. Így érkezett közénk igehírdetési szolgálatra Káposzta Lajos esperes úr, Nagy Tamás és Őry Zoltán építész előadással és Reisch György lelkész áhítattal és szeretetvendégséggel. E mellett köszönjük a tavaszi és őszi nagytakarítás résztvevőinek munkáját, dr. Breznyán Mihály játszótér adományát, a gyerekfoglalkozások, táborok segítőit, a kántori és egyéb zenei szolgálattevők muzsikáját, az adományozók nagylelkűségét, az egyházfenntartók biztos hátterét és az alkalmainkra ellátogatók bizalmát és szeretetét. Más felekezetekkel is igyekeztünk együttműködni az egyetemes imahét és a karácsonyi betlehemes alkalmakon. Közegyházi kötelezettségeinket is elláttuk és köszönettel fogadtuk a pályázati lehetőségeket. Nyilván a jelentés nem lehet teljes, de ki-ki honlapunkon rendszeresen tájékozódhat alkalmainkról és ezek részleteiről. Köszönettel: Dunaújváros, 2014. január 7. Erős vár a mi Istenünk! Stermeczki András ev. lelk.

1Kor 1, 1-17 Egyetemes imahét 2014. Január 22.

„Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” /1 Kor 1,9/

Kedves Testvérek!

Milyen fontos. Már a megszólítás is. Testvérek. Ebben sincs felekezeti különbség. Pál is levelét megszólítással kezdte. Az első három vers nem más mint ez. „Kegyelem néktek – mármint neketek Kedves testvérek – és békesség a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Kedves Testvérek! 1988 nyarán volt szerencsém nagybátyám meghívására Kubába utaznom egy hónapra, ahol Ő az Ikarus fejlesztőmérnökeként dolgozott. A Csehszlovák légitársaság IL-62-es gépe Montreálban leszállt, hogy feltankolják. A töltés folyamata alatt az utasokat a reptér belső várójába szállították. Minden hatalmas, minden szép és tökéletes. Azonban az ígért fél órás kényszerszünet másfél óráősra nyúlt. Nem tudtam miért. Később kiderült. Mikor visszavittek bennünket a géphez, nem szállhattunk fel, hanem az addigra a kifutóra kipakolt csomagjainkat ki kellett választanunk. A végén maradt egy árva. Azért senki sem ment. Kiderült, egy utas lelépett a „szabad” Kanadába. Később tudtam meg, hogy ez a keletről érkező tranzitgépek esetében gyakran előfordul. Az idei év imahetének vezérfonalát a Kanadában élő keresztyén közösségek állították össze. Ez az ország hatalmas és gyönyörű – a világ második legnagyobb területű országa. Természeti kincsekben, erdőkben és vizekben igen gazdag. Persze ez a Szovjetunióról is elmondható. Valahogy mégsem az utóbbiba disszidáltak és szökdöstek az emberek. Nem is tudom miért? Kanadában – melynek jelentése „nagy falú” – szemben Európával, a Jezsuiták készségesen együttműködtek a protestánsokkal. Ennek köszönhetően is 1925-ben létrejött Kanadában az uniált egyházak szövetsége. Ez volt az első ökumenikus szövetség számos tagegyházzal. Az itt élő keresztyének nem arra törekedtek, hogy mit tudnak birtokba venni, hanem azt nézték amit meg tudnak osztani a másikkal. Átgondolták pl. az őslakosok integrálásának folyamatát és bűnbánattal fordultak feléjük. Ugyanígy fogadták szeretettel a világ minden tájáról érkező bevándorlókat, többek között azt a hazainduló, de Montreálban kilépő kubait is, aki miatt több órát késett a gépünk. Kedves Testvérek! Világunk tele van feszültséggel és megosztottsággal. Országok országokkal háborúznak egyre kifinomultabb, de néha durva eszközökkel is. A földi javak nem egyformán és nem igazságosan vannak elosztva. Ez persze nem volt másként Pál idején sem. Ő azonban arra a kincsre irányítja figyelmünket, ami örök és becses. Arra a kincsre, ami egyenlően és bőségesen lett az Isten által elosztva. A mi feladatunk és felelősségünk elsősorban itt van. Erre kaptunk elhívást és erre van kompetenciánk. Krisztus kegyelmének jele a szent keresztségben mindnyájunk közös kincse. Bővölködnünk benne! Az ember azonban sokszor nem arra tekint ami az övé, hanem az után sóvárog ami nem az övé. Telhetetlen. Ezen mohó kíváncsiságunk okán veszítettük el teremtettségünk isteni és védett állapotát. Sajnos ez a kicsinyes bűnös-butaság azóta sem múlt el. Világi kincsek miatt, földi birodalmak érdekeit szem előtt tartva akar az ember hatalmat, már-már isteni dicsőséget akarva magának. És ami még inkább elkeserítő, hogy ebbe a kicsinyes játékba megpróbálja még belekeverni az Úr Krisztusát is! Hiszen aki országokban és gazdaságokban gondolkodik, az saját életét próbálja bebiztosítani és az egyház legfeljebb csak egy díszlet ebben az ördögi játékban. Kedves Testvérek! Amikor nem a feladatra figyelünk, akkor mások számára sem jut kellő figyelem és szeretet. Pál arra figyelmeztet bennünket, hogy mindent bátran birtokba vehetünk, és tehetjük ezt a teljesség igényével. Nekem nem „csupán” Krisztus szemfedője, leple, kelyhe vagy ha lenne valamilyen más ereklyéje kell, hanem az egész. Ő sem csupán egy -egy emberért vagy egyházért halt meg, hanem mindnyájunkért. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy amint a földet sem örökbe kaptuk, hanem kölcsönbe unokáinktól, úgy a Krisztust is. Ha birtokolni akarjuk az igazság kizárólagos igényével, akkor hamar hamis sáfárokká válunk, kik elássák, vagy éppen eladják a rájuk bízott drága kincset. Az Isten azonban hűséges. A felolvasott szövegben a 9. versben található szó (pistis) a görög eredetiben igen gazdag jelentésű: bizalom, hűség, meggyőző erő, ígért, szövetség, szerződés, bizonyíték, felelősség, hiteles igazság, és még három oldalon olvashatjuk jelentésének magyarázatát a görög-magyar újszövetségi szótárban. Olyan szerződés ez, ahol nincs apró betűs lábjegyzet, se értelmezhetetlen utalások. Mert az Isten hűséges és azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság teljes ismeretére. Olyan bilaterális „szerződés” ez, ahol garantáltan jól jársz. Mint kis gyermekkoromban, mikor elcseréltem egy szép üveggolyót egy matchbox-ra. Mindkettőnk örült az „ajándéknak” és még meg sem fordult fejünkben, hogy milyen kár a szép golyóért vagy a kisautóért. Olyan „üzelt” ez, ahol a garancia nem jár le és az ajándék nem romlik meg. Ezt a kincsünket kell egymásnak ilyen lélekkel továbbadnunk és együtt örülni másokkal. Hiszen mindnyájunknak egy biankó meghívónk van az Isten országába egy csodálatos menyegzőre, ahová bárkit elvihetünk és egyáltalán nincsenek kvóták, létszámhatárok. Butaság lenne bárkit is itt hagyni, hiszen van hely bőven, amint templomainkban is. Kedves Testvérek! Elhívott bennünket az Úr az Ő Fia árán erre a vacsorára az Ő országába. Ne hagyjuk el egymást az úton, hiszen az Ő hűsége megtart bennünket nemzedékről-nemzedékre, örökkön-örökké! Ámen.

JUBILATE vasárnap Dunaújváros, 2014.05.11.

Énekek: 93 – 5 – 318 - 364

„János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért akadtak, akik odamentek hozzá és megkérdezték: "Miért van az, hogy János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek? Jézus így válaszolt: "Böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény? Amíg velük a vőlegény, nem böjtölhetnek. De eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit és a szakadás még nagyobb lesz. És senki sem tölti az új bort régi tömlőbe, vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való." /Mk 2,18-22/

Kevesen tudják ki volt a zsidók első királya. Többnyire Dávidra gondolnak, de Ő már a második volt. Saullal esett meg, aki az első királya volt a zsidóknak, hogy uralkodása második felében szomorúság szállta meg az ő szívét. Egyszerűen semminek sem tudott örülni. Hiába volt meg mindene, nem lelte helyét. Hiába volt vagyona és gazdagsága, nem volt ettől boldog. Hiába volt hatalma és befolyása, nem tudott vele jól élni. Hiába álltak mellette többen is, egyedül érezte magát. Mindent megkaphatott, ami szem-száj ingere, de nem volt megelégedett az élete. Sőt, megkeseredésében leghűségesebb fegyverhordozója, Dávid ellen fordult és elűzte Őt a palotából. Még a gyilkossági kísérlettől sem riadt vissza, nem tisztelt se Istent se embert. Mély gödörbe, válságba került az élete, ahol az értékek relativizálódtak és tönkrementek. Kifordult önmagából. A bibliai bölcsességirodalom erről így ír a Prédikátorok könyvében: „Fordítván magamat látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek.”/Préd 9,11/ Nincs új a nap alatt, azaz láthatjuk értékválság nem csak manapság akad. János tanítványai és a farizeusok böjtölnek. Teszik ezt az előírásnak megfelelően. Követ ezért rájuk nem vethetnek. Ellenben Jézus tanítványai ha szombaton egy búzemezőn kelnek át, akkor nyugodtan tépegetik a kalászokat és elmorzsolják foguk közt a kis magokat. Micsoda tiszteletlenség, micsoda botrány! Jézus azonban kiáll tanítványai viselkedése mellett és példaként állítja őket elénk. Hiszen az ünnep van az emberért nem pedig fordítva. Mára nem csak eltolódtak az arányok, de kifordultak az értékek is. Sokan azért dolgoznak látástól-vakulásg, hogy még többet tudjanak költen és még kevesebbet tölthessenek szerettei és az Úr közelében. Mária és Márta története is ezt példázza. Amíg a menyasszonnyal van a vőlegény, addig nincs ok a búslakodásra és a böjtre. Amíg Jézus velünk, mellettünk van, addig nincs okunk szomorúságra és keserűségre. Hiszen Ő nem gyászmenetről, hanem nászmenetről szólt. És ebbéli örömünket az se árnyékolhatja, ha gyakran úgy érezzük, hogy nem látjuk Őt. Hiszen boldogságunk alapja nem feltétlen ezen érzéki, gyakran csalóka világban áll. Jézus mondja:”Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” Persze tudnunk kell, hogy duális világunkban egyszerre van jelen a Teremtő és az ezt tönkretevő gonosz. Egyszerre érezzük az édes élet ízét és a keserű valóság borzalmát. Egyszerre halljuk az angyalok harmóniáját és a világ kakofóniáját. Előttünk áll nagypéntek botránya, gyásza és nagyszombat borzasztóan üres magánya, de ne feledjük húsvét örömét és a Feltámadott békére bíztató, bátorító szavát! Tudjuk, hogy a világ halálra ítéltetett bűneink miatt, de éreznünk kell azt is, hogy Ő velünk van, melletünk marad a világ végezetéig – hiszen Ő maga mondta és így is van a Lálek által. Mikor ezek a gondolatok, ezek az érzések nem égetik szívünket, akkor válik a nász gyásszá. Mert nem az a baj ha rádöbbenünk bűneinkre és elveszettségünkre, hanem az ha Jézus nélkül akarunk élni, de úgy is mondhatnám, hogy vőlegény nélkül akarunk boldogulni. Hiszen az ember teremtettsége óta társra vágyódik, amely a Szentírás első oldaláni is áll. Olvashatja bárki. „Nem jó, nem szeret egyedül lenni.” Ha el is hagyja apját és anyját, akkor utána párját kívánja. Egy férfi egy nőt. Ez így van rendjén és csak így elfogadható. Mikor azonban aberrált, szakállas, női ruhába tuszkolt szörnyetegeket emelünk piedesztára fönix madárnak beállítva, akkor valami nagyon elromlott. Mikor ide sűllyed a világ, és benne mi is, akkor egyre nagyobb szükség van a bennünket megmentő vőlegényre. Hiszen a Teremtő természetes rendjébe ez nem kapott helyet. Ott az Isten közelsége biztonságot és boldogságot adott. Ez egyre inkább veszni látszik, mikor nem az Ő közelségét ünnepeljük és nem ennek örülünk. Jézus az élet teljességét és a mi örömünket kívánta szolgálni. Nem véletlen fűződik első csodatételéhez is ehhez a kánai mennyegzőn. Annak idején ez hét napos ünnep volt. A vőlegény családjával és barátaival elment az első napon a menyasszony házához és kikérte őt. Aztán együtt ünnepeletk. Jézus a keresztségben kikért bennünket, de tudunk-e vele együtt ünnepelni? Tudunk-e együtt örülni? Vagy inkább mi magunk is Saul módjára megkeseredünk és hagyjuk gyermekeink szeméből is kiveszni a fényt. Tudunk-e örülni annak, hogy Jézus szava szerint boldogan tehetjük azt másokkal, amit szeretnénk hogy velünk tegyenek? Vagy csupán kesergünk és böjtölünk úgy, hogy közben magunkat és környezetünket mérgezzük? Nyilván sajnos gyakran van és lehet okunk a szomorúságra, a bosszúságra. Ilyenkor az ember elveszti a kedvét szinte mindentől, olykor az élettől is. Én is érzek néha így. De mit lehet tenni? Nyilván nem megkeseredni, hanem Jézusra figyelni. Akár vele együtt örülni, hiszen amíg velünk, mellettünk van, addig nincs okunk a bánatra. Azonban ehhez ki-ki a magáét tegye hozzá. Nem maradhatunk csendben és nem vonulhatunk ki a világból vélt vagy valós sérelmeink duzzogó magányában. Valamit tenni kell. Ilyenkor érdemes valami hasznos és értelmes elfoglaltságot, valami célt keresni az életünkben. Feltétlen olynat, amivel mások örömét, mások boldogságát szolgálhatjuk. A tanítványok megértették ezt, de igazán akkor vált életük részévé, mikor a Vőlegény visszatért közéjük. Társunkat, családunkat, értékeinket is akkor becsüljük a leginkább, amikor távol vannak tőlünk, ne adj Isten amikor veszni látjuk őket, vagy már nincsenek. Ma azonban Isten igéje megerősíti bennünk Jézus jelenlétét. Tehetünk azért, hogy ez az üzenet, az a jó hír ami egyházunk nevében is benne van örömünk alapja maradjon. Segítségével rendet tehetünk és olyan boldogságot adhatunk, amit nélküle senki sem élhet át. Hiszen „Öröm van nálad, még ha bú bánat ér is meinket Jézusunk.” Énekeljük hát ezzel a boldogsággal az imádságot követően ezt a német korált.

Imádkozzunk! Teremtő Istenünk! Add, hogy örömünk teljes legyen. Nem feltétlen a magunk kizárólagos örömét keressük, hanem a másik szolgálatának örömét is. Ne engedd, hogy örömünket a földi árnyékvilág elsötétítse! Inkább világosítsd meg orcádat a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki ma is közöttünk van, hogy örömünket és teljes életünket szolgálja a világ végezetéig! Ámen.

Társoldalak
Istentiszteleti rend
Egyéb
Aktuális alkalmak, ünnepi istentiszteletek koncertek, kiállítások
Alapítványunk
Hittan
Képek az egyházközség életéből
Urnatemetőnkről
Emlékek a dunaújvárosi egyház történetéből
A Kisapostagi Egyház története
A Rácalmási Evangélikus Fília története
Tíz esztendős a dunaújvárosi templom
A gyülekezet vezetősége
Deutsch
Galéria
Körlevelek-áhitatai
linkek
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster