Dunaújváros-Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Dunaújváros-Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközség
Urnatemetőnkről
 

Urnatemetőnkről

2005 februárjában Gáncs Péter püspök úr látogatása során megáldotta épületegyüttesünk legújabb részét, az urnatemetőt. A kolumbárium a templom keleti részén található. Itt a félig alápincézett részben alakítottunk ki egy olyan kegyeleti helyet, ahol a hozzátartozók semmitől sem zavartatva, nyugodtan leróhatják tiszteletüket az elhunytak síremlékei előtt. Az urnatemető a családtagok számára - a rendszabály betartása mellet - napközben 8.oo és 20.oo óra között bármikor látogatható, hiszen külön bejárata van, mely a parkoló felé nyílik. Ugyanakkor az urnafülkék az egyházközségnél "örök életre" megválthatók, melynek fejében az adományok a templom épületegyüttesének fenntartását szolgálhatják. Az urnafülkék mérete 25x22,5x40cm, azaz akár több urna is elhelyezhető bennük. A presbitérium ajánlása alapján az adományok a Lelkészi Hivatalon keresztül szolgálják a megváltott helyek és az épületegyüttes fenntartását. A részletek felől a Lelkészi Hivatalnál bátran érdeklődhet.

2400 Dunaújváros, Szilágyi E. u. 34. tel.: 25-285-426 Stermeczki András ev. lelkész

Társoldalak
Istentiszteleti rend
Egyéb
Aktuális alkalmak, ünnepi istentiszteletek koncertek, kiállítások
Alapítványunk
Hittan
Képek az egyházközség életéből
Emlékek a dunaújvárosi egyház történetéből
A Kisapostagi Egyház története
A Rácalmási Evangélikus Fília története
Tíz esztendős a dunaújvárosi templom
A gyülekezet vezetősége
Deutsch
Galéria
Beszédek, igehirdetések, beszámolók
Körlevelek-áhitatai
linkek
 
Képek

A kolumbárium
Az urnatemető bejárata
"Búcsúztatás"
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster